A G2-es besorolású, Calgary-ban rendezett Kanada Openen szombaton négy magyar is pástra lépett, és mindenki dobogóra állhatott, így a pénteken kadeteknél érmet nyerő Salim Nalával együtt elmondható, mind az öt magyar éremmel zárta a rangos tornát. Bailey Kelen lett az MVP, Salim Gergely a legjobb edző, a válogatott összesítésben a harmadik helyen végzett.
+87 kg
Negyeddöntő:
Bailey Kelen – Aubert Lebel: 2-0
Kelen rögtön nagy elánnal vetette magát a küzdelembe, a kanadai nem tudta vele tartani a lépést, és két menetben búcsúztatta a hazai pályán versenyző taekwondóst.
Elődöntő:
Bailey Kelen – Carlos Sansor: 2-1
Az első menetet kis különbséggel, de behúzta a nehézsúlyú világbajnok, kétszeres olimpikon mexikói. A folytatásban Kelen kiharcolt egy intéspontot, ami elegendő volt, hogy döntő menetet harcoljon ki. A fináléba jutásért zajló utolsó két percben megszaporodtak a pontok, az utolsó egy percre 8-6-os magyar vezetéssel fordultak rá. Sansorban láthatóan már nem volt szufla a végén, és nem is tudott egyenlíteni, Kelen mérkőzhetett az aranyért.
Döntő:
Bailey Kelen – Aiden Stilley: 2-0
Korán ellépett a junior vb-n ezüstig jutó ausztrál (0-4), és fél perccel az első menet vége előtt is vezetett, ráadásul hattal. Ekkor indult be Kelen igazán, és gyorsan visszajött a meccsbe, hogy három másodperccel a vége előtt egalizáljon, és meg is nyerje az eső két percet. A másodikban sokáig egyetlen pont árválkodott az eredményjelzőn, de számunkra kedves név mellett (1-0). Az utolsó fél perc megint a magyaré volt, aki látványos akciókkal elhúzott (8-0), és még számolni is kellett Stilley-re. Az utolsó pillanatok már csak formalitásnak bizonyultak, 11-0-ra nyerte Kelen az utolsó két percet, megnyerve ezzel a Kanada Opent.
A torna végén Bailey Kelent választották meg a legértékesebb sportolójának, ő lett az MVP.
63 kg (Érdekesség, hogy Salim Omar Gergely és testvére, Salim Sharif Gergely ugyanabban a súlyban, -63 kg-ban indultak. Különböző ágra kerültek, így legfeljebb a döntőben találkozhattak volna – a szerk.):
Legjobb 16 közé jutásért:
Salim Sharif Gergely – Mahdi Obeid: 2-0
Egyik menet sem ment végig, Sharif magabiztosan hozta nyitómeccsét kanadai ellenfelével szemben.
Nyolcaddöntő
Salim Sharif Gergely – Kin Fung Chan: 2-0
Szoros első menetet nyert meg Sharif a hongkongi ellen. A második menet is kiegyenlített volt, de a végén Sharif tudott újítani, és bejutott a negyeddöntőbe.
Negyeddöntő:
Salim Sharif Gergely – Anthon Tatian: 2-0
Remekül sikerült az első menet Sharifnak, látványos támadásaira nem jött válasz a kanadaitól, és 9-0-ra nyerte így az első menetet. Visszafogott második két percet produkáltak a felek, de Tatian ekkor sem tudott pontot szerezni, csak az utolsó másodpercekben Sharif kilépéseinek köszönhetően, így ő is már biztosan érmesnek mondhatta magát a találkozót követően.
Elődöntő:
Salim Sharif Gergely – Hidetaka Maed: 1-2
Sharif-ponttal indult az elődöntő, a japán nem igazán tudott fogást találni a magyar fiún, aki így simán hozta az első menetet. A másodikban fej-fej mellett haladtak a versenyzők, Maed pedig egyenlíteni tudott (2-4). A döntő menetben Sharif kezdett eredményesebben (3-0-ra is vezetett), majd pár másodperc alatt olyan rohamot mutatott be, hogy átvette a vezetést (4-9), innen pedig a magyar fiú nem tudott visszajönni, és a japán ment a döntőbe. Salim Sharif Gergely bronzéremmel zárt.
Nyolcaddöntő
Salim Omar Gergely – Joshua Klaber: 2-0
Az arubai nem tudott komoly ellenállást kifejteni, így idő előtt lezárta a magyar klasszis a meccset és bejutott a negyeddöntőbe.
Negyeddöntő:
Salim Omar Gergely – Chris Allen: 2-0
Hamar megnyugtató előnyre tett szert Omar az amerikai ellen, és idő előtt be tudta fejezni pontkülönbséggel az első menetet. A magyar fiú lehengerlő tempóban folytatta a második két percet, Allent ápolni is kellett az egyik akciót követően. Ez a menet sem ment végig, Omar bejutott a legjobb négy közé.
Elődöntő:
Salim Omar Gergely – Matthew Summe: 2-0
Adok-kapokkal indult a magyar-ausztrál ütközet a döntőért, egy perc után Omar 9-4-re vezetett. A különbség fokozatosan nőtt, Omar pedig 1-0-s vezetése tudatában vonulhatott a rövid pihenőre. A második menetben gyorsan elhúzott a magyar fiú, és öt intés után leléptették Summét, így Omar finalistaként vonult le a pástról.
Döntő:
Salim Omar Gergely – Hidetaka Maed: 2-0
A Sharifet az elődöntőben búcsúztató japánt alaposan letámadta az elején Omar, aki gyorsan megszerzett hatpontos vezetését okosan tartotta, majd még növelni is tudta a különbséget és 10-1-re hozta az első felvonást. A másodikban sem hagyott nyitva sok kérdést, fél perc alatt már héttel vezetett, a végén még számoltak Maedre, Omar pedig magabiztosan versenyezve megnyerte a Kanada Opent.
46 kg:
Nyolcaddöntő
Salim Kamilah – Elizabeth Li: 2-0
Amerikai ellenfél várt Kamilah-ra első mérkőzésén, akit a magyar lány lendületesen és látványosan taekwondózva másodpercek alatt győzött le mindkét menetben.
Negyeddöntő:
Salim Kamilah – Alannis Miche: 2-0
Puerto Rico-ból érkezett Kamilah negyeddöntős riválisa, akivel hol egymásnak estek, hol igazi taktikai csatát produkáltak. Az első menetben így is csak egyetlen pontra futotta Michétől, akit öt intés után leléptettek az első menetben. A másodikban sem tudott mit kezdeni Kamilah-val, aki pontkülönbséggel nyerte a menetet, és folytathatta, immár biztos érmesként.
Elődöntő:
Salim Kamilah – Julia Silva: 2-1
A brazil kezdett eredményesebben, de a menet felénél már Kamilah vezetett (4-3). A végére Silva visszavette a fórt, és minimális különbséggel elvitte az első felvonást. A másodikat a magyar lány kezdte jobban, és el tudott lépni 8-2-re fél perc alatt. Innen hol csökkent, majd hol újra nőtt a különbség, végül Kamilah örülhetett, 1-1-re módosította az állást. Jöhetett a harmadik menet a döntőért. Megfontoltabb taekwondót hozott az első perc (3-0), ami után a folytatás sem a pontszerzésről szólt. Kamilah jól védekezve, 6-0-ra nyert és készülhetett a fináléra.
Döntő:
Salim Kamilah – Jaycee Basset: 1-2
Egypercnyi tapogatózást követően Kamilah szerzett pontokat, és mivel a Costa Rica-i nem tudott pontot csinálni rajta, a magyaré lett az első két perc. A másodikat Basset kezdte eredményesebben, a gyorsan megszerzett hárompontos előnyt meg tudta tartani a menet végéig, így jöhetett a döntő felvonás. Hatalmas elánnal estek egymásnak a hölgyek a harmadik etapban, és sokáig megjósolhatatlan volt a végeredménye, 3-3-mal mentek neki az utolsó egy percnek. Harminc másodperccel a vége előtt Kamilah 6-3-ra ment, a dráma azonban az utolsó pillanatokra maradt, amikor Basset egyenlíteni tudott, és elvitte a döntő menetet. Salim Kamilah ezüstéremmel zárta a Kanada Opent.
A verseny végi eredményhirdetéskor Kelen MVP címe mellett a magyar válogatott a harmadik helyen zárt a pontversenyben, míg Salim Gergelyt választották a torna legjobb edzőjének.
Pénteken Salim Nala is dobogóra állhatott. A magyar különítmény marad az amerikai kontinensen, és D Kiss Zoltán parataekwondóssal Las Vegasban a US Openen lép majd pástra jövő héten.
Írta a Magyar Taekwondo Szövetség












