Galliani: Nem érkezett írásbeli ajánlat Baccáért

Adriano Galliani elmondta, a szezon végén tárgyalni fog a Liverpoollal Mario Balotelli jövőjéről.

galliani nem erkezett irasbeli ajanlat baccaert“Az átigazolási piac? Jelen pillanatban csak az Egyesült Államokban van nyitva. Romániában hétfőn zárul, míg Kínában már véget ért az átigazolási időszak. Hogy Balotelli marad-e? Miért ne? Ez nagyon sok mindentől függ, de a Liverpoolhoz tartozik. A nyáron beszélni fogunk erről.” – mondta Galliani az újságíróknak.

“Bacca? Írásbeli ajánlat egy klubtól sem érkezett soha. Számomra az nem ajánlat, ha jön egy ügynök és azt mondja, hogy egy klub hajlandó bizonyos összeget felajánlani a játékosért. San Siro? Nem foglalkozok ezzel a kérdéssel, ez nem az én hatásköröm.”

“Jobban aggódok a mögöttünk lévő csapatok ellen. Ebben az évben legyőztük otthon a Fiorentinát és az Intert, valamint döntetlent játszottunk a Romával és a Napolival. Kikaptunk a Bologna ellen a San Siróban és ikszeltünk az Udinesével és az Empolival. Jobban kell teljesítenünk olyan csapatok ellen, amelyek mögöttünk vannak a tabellán. A csapat egységes és összetartó.”

“Conte? Sinisának 2017 nyaráig szerződése van velünk.” – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS