Gattuso a Samp elleni meccsről, Gigióról és Kessiéről

A Milan 1-0-ra kikapott a Sampdoria együttesétől az olasz bajnokság 29. fordulójában. Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője nyilatkozott a meccs után.

“Ezúttal jobban játszottunk, mint a Chievo vagy más csapatok elleni megnyert meccseken. Nem láttam azt, hogy a csapat nem lett volna játékban, de az első játékrészben hibáztunk. A szünet után növeltük a nyomást és sokkal jobban teljesítettünk a derbihez képest. Egy tény viszont továbbra is ugyanaz, hogy megint itt állunk és egy újabb vereségről beszélünk.” – mondta Gattuso csalódottan az újságíróknak.

“Nagyon balszerencsések voltunk a kapu előtt és túl sok könnyelmű hibát vétettünk. Nem voltunk képesek hátulról építkezve úgy játszani, ahogyan szerettük volna. Túl sokszor veszítettük el a labdát, amikor a Samp letámadott és nyomást helyezett ránk.”

“Donnarumma? Hibázott, de ez része a futballnak. Játékvezető? Könnyű lenne most a játékvezetőről beszélni. Szeretem a videóbíró technológiát. Ha Orsato hibázott, akkor a felelősök gondoskodni fognak a következményekről. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy jóhiszeműen hozta a döntést.”

“Kessié? Nem volt problémám vele. Egyszerűen csak technikai döntés volt. Bakayoko? A második félidőben sokat javult a játéka, elégedett voltam vele. Calhanoglu? Megvan a kvalitása ahhoz, hogy akár két labdaérintésből gólt szerezzen. Fizikailag rendben van és a középpályán játszva sikerült fenntartania a magas tempót.”

Az összecsapást követően Gianluigi Donnarumma bocsánatot kért a hibája miatt.

“Nagyon sajnálom, hogy hibáztam és ez megváltoztatta a mérkőzést. Elveszítettünk egy olyan meccset, amelyen mindent beleadtunk. Köszönöm a csapattársaknak, akik a gól után egyből odajöttek megvigasztalni. Ez a hiba nem fog mindent megsemmisíteni. A múltban már megmutattuk, hogy tudjuk, hogyan kell reagálni és erre három napon belül lehetőségünk lesz. Vissza kell térnünk a munkához és meg kell szereznünk a három pontot az Udinese ellen.”

Andrea Conti a közösségi oldalán kiállt Gigio Donnarumma mellett.

“Ne merészeld magadat hibáztatni. Minden alkalommal, amikor megmentettél minket ebben a szezonban, azt csak neked köszönhettük. Ez a hiba biztosan nem változtatja meg a hatalmas értékedet, ahogy a céljainkat sem. Forza Milan!”

Leonardo mérkőzés utáni nyilatkozata ide kattintva elérhető.

The post Gattuso a Samp elleni meccsről, Gigióról és Kessiéről appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS