Gattuso: “Ez nagyon különleges nap számomra”

Gennaro Gattuso, a Milan újdonsült vezetőedzőjét kedden egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be. Az olasz szakember beszélt az érzéseiről, a korábbi tapasztalatairól, Vincenzo Montelláról, a csapatszellemről, a Primavera együttesről és az elképzeléseiről is.

Hétfőn a Milan hivatalosan is bejelentette, hogy Montella közel másfél év után távozik a Milan kispadjáról és a továbbiakban Gattuso irányítja a csapatot. Gattusót kedden egy sajtótájékoztatón mutatták be Milanellóban.

„Ez egy nagyon különleges nap számomra. Nagy a felelősség, csak le kell hajtanom a fejemet és keményen dolgozni. A pályafutásom során számos kihívást sikerült leküzdenem és ez egy izgalmas megmérettetés lesz. Kemény munkának ígérkezik. Sok válogatott és fiatal játékosa van a csapatnak, nem lesz könnyű eredményeket elérni, de minden adott, hogy jól dolgozzunk. Ahogy mondtam, korábban sokkal nagyobb kihívásokkal álltam szemben életem során. Például az OFI Krétánál vagy a Pisánál, ahol pénzügyi problémák merültek fel a háttérben. Ezeket szem előtt tartva hiszem, hogy jól teljesíthetek. Magabiztos vagyok a képességeimet illetően és bízom abban, hogy a csapat jó teljesítményre képes. Van véleményem és kialakult nézetem a játékról. Mindenképpen háromvédős rendszerben fogunk játszani. Azt akarom, hogy a lehető legtöbbet birtokoljuk a labdát és azon dolgozom, hogy átadjam a tapasztalataimat az első csapatnak. Montella? Nagyszerű kapcsolatom van vele, bár különbözőek az elképzeléseink a futballról.” – mondta Gattuso a keddi sajtótájékoztatóján.

„Primavera? A csapatszellem létfontosságú számomra. Fontos a csapat és ez alatt a keret összes tagját értem, nem csak néhány játékost. Mindenkinek ugyanabba az irányba kell haladnia és ugyanazért a célért dolgozni. Valójában a Primavera csapat játékosai csalódottak voltak, amikor kineveztek a felnőttekhez. Én is csalódott voltam, mert nagyon jó volt az összhang, kialakult egy jó kapcsolat és nagyon jól teljesítettünk. Szeretnék köszönetet mondani nekik. Sohasem volt probléma velük, ők nagyszerű srácok. Sikerült megvalósítani az ötleteimet és a játékosok nagyon fogékonyak illetve elkötelezettek voltak. Milyen érzés a Milan edzőjének lenni? Ugyanolyan érzések kavarognak bennem, mint amikor játékosként csatlakoztam a klubhoz. Amikor megérkezem Milanellóba, olyan érzés, mintha a mennyben lennék. Ez egy tökéletes hely a futballisták számára. Az elmúlt 5 évben nagyon sok mindent megtapasztaltam és semmi sem közelített Milanellóhoz és a Milanhoz. Remélem, hogy a játékosok ugyanilyen szenvedélyt mutatnak a klub iránt. Szeretem a munkámat és szenvedélyesen dolgozom. Kiváltság egy olyan csapatot irányítani, mint a Milan. Ez egy álom számomra.”

„Úgy vélem, hogy ez a keret többre képes, efelől nincsenek kétségeim. Csapattá kell válnunk és csapatként kell pályára lépnünk. Harci szellemre lesz szükségünk, bár ez önmagában nem lesz elég. A Benevento elleni meccsnek olyannak kell lennie, mint egy világbajnoki döntő. Sok éven keresztül játszottam a San Siróban és tudom, hogy ha nincs megfelelő fizikai állapotod és hozzáállásod, akkor nagyon nehéz kezelni a nyomást. Többet kell adnom ezeknek a játékosoknak mentális szempontból, ez a prioritás.”

„Nem csak megkaptam az edzői képesítést, hanem tanultam azért, hogy megszerezzem. Utaztam, külföldön edzősködtem és nem érzem igazságosnak azt, hogy csak durvaságot és lelkesedést tudok átadni a játékosoknak. Úgy gondolom, hogy ennél többre vagyok képes. Csak így nem lehet felkészülni egy mérkőzésre. Sok ismeretre van szükség és készen kell állni fizikailag, taktikailag és mentálisan egyaránt. Sok kép van Milanellóban, ami emlékeztet a klub nagyszerű történelmére. Nem felejthetjük el a Milan DNS-ét és vissza kell térnünk ezekhez az értékekhez. Eddigi edzői karrierem során sokszor nehéz helyzetben voltam. Nem volt könnyű. Görögországban például pénzügyi gondok voltak, a béreket nem fizették ki és ez egy nagyon kellemetlen helyzet volt. Ezekből a tapasztalatokból tanultam. Megvan a szenvedélyem ahhoz, hogy legyőzzem ezeket a nehézségeket. Köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki támogatott engem azokban a nehéz pillanatokban és hálás vagyok, hogy most itt lehetek. Sok jellemvonásom van és még mindig emlékszem az első profi mérkőzéseimre, amikor haszontalannak neveztek, aztán mindenkinek megmutattam az elhivatottságomat és az elszántságomat. Készen állok arra, hogy bizonyítsak a kritikusoknak. Egyik erősségem az, hogy nap mint nap keményen dolgozom a klubért. Nem olvasok újságokat, mert nyugodt akarok lenni és szeretnék csak a munkámra összpontosítani.”

Az elmúlt 5 évben Clarence Seedorf, Filippo Inzaghi és Cristian Brocchi is irányította a Milant, azonban egyikük sem tudott igazán maradandót alkotni.

„Az eddigiek után ettől a kihívástól biztosan nem ijedek meg. Szeretném megmutatni, hogy mire vagyok képes. 110 százalékot fogok nyújtani. A világ egyik legnagyobb klubjánál vagyok és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni.”

„Silvio Berlusconi? Jól ismerem őt és gyakran beszéltem vele játékosként. Ő az egyik legsikeresebb elnök a futballtörténelemben. Úgy ért az olasz focihoz, mint senki más. Beszéltünk egy kicsit a Milan DNS-éről és az elképzeléseiről. Figyelmesen meghallgattam, mert nagyon tisztelem őt azért, amit a klubbal elért. Li Yonghong? Nem beszél angol vagy olasz nyelven, de úgy döntöttünk Fassonéval, hogy a következő napokban megtaláljuk a módját a beszélgetésnek. Következő mérkőzések? Már hallottam, hogy könnyűnek titulálják a következő meccseinket, de szeretnék mindenkit biztosítani afelől, hogy a Serie A-ban nincsenek egyszerű mérkőzések. Nem lesz könnyű és kemény feladat van a kezemben.”

„Ott vagyunk az Európa Ligában, ahol sikerült továbbjutni a csoportkörből és játszanunk kell az Olasz kupában is. A klubot képviselni nagy felelősséggel jár és ezt sohasem szabad elfelejtenünk. Itt nem elfogadható a vereség.”

„Kessié? Sokkal erősebb és robbanékonyabb, mint én voltam. Több is gólt szerez. Ő az a játékos, aki a legjobban hasonlít rám. Bonucci? Ő a Milan csapatkapitánya és ő is marad. André Silva? Nagyon tehetséges játékos. Azt hiszem, hogy ő egy kiváló vétel volt. A csapatért játszik és ez az egyik erőssége. Meg kell próbálnunk minél többet kihozni belőle. Cutrone? Nagyon szenvedélyes játékos, nagy elkötelezettséget mutat és remélem, hogy ezt más játékosoknál is látni fogom.” – tette hozzá.

 

Forrás: www.acmilan.hu – RSS