Gattuso szerint Mastournak még nincs túl késő

Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője úgy véli, hogy a korábban szupertehetségnek kikiáltott Hachim Mastour számára van visszaút és rendszeres játéklehetőségre van szüksége, hogy formába lendüljön.

Mastour mindössze 14 éves volt, amikor csatlakozott a piros-feketékhez a Reggiana korosztályos csapatától. Rendkívül fényes jövőt jósoltak a tehetséges játékosnak, akiért olyan európai klubok versenyeztek, mint az FC Barcelona, a Real Madrid, a Manchester City és a Juventus. Végül a Milan lett a befutó és a klub mintegy 500 ezer eurót fizetett a játékjogáért.

Hachim Mastour a 2013/2014-es szezonban meghívót kapott a felnőtt csapatba egy Sassuolo elleni bajnokin, és ő lehetett volna a klub történetének legfiatalabban pályára lépő játékosa, de végül Clarence Seedorf nem cserélte be.

Mastour 2015 nyarán kölcsönbe került a Malagához, majd egy sikertelen kaland után Hollandiában folytatta, szintén kölcsönben. A 19 éves támadó jelenleg a Milan Primaverában játszik, de a szerződése a szezon végéig szól.

“Sokat beszéltünk az utóbbi időben. Még meg is fenyegettem őt, mert a videói alapján vált híressé és nem a játéka miatt. Nem fogja többé ezt csinálni, mert azt mondtam neki, hogy különben kiütöm a fogát.” – nyilatkozta Gattuso, amikor Mastourról kérdezték.

“Az elmúlt hónapokban számos dologban fejlődött az edzéseken és úgy döntöttünk, hogy engedjük játszani a Primaverában. A vonat elment, de ő nem 50 éves. Még csak 20 éves lesz és azt hiszem, hogy át kell gondolnia a hibáit. Folyamatos játékra van szüksége, mert láthatjuk, hogy kiesett a meccsritmusból.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS