A december 8-ra tervezett találkozót törölték, miután az Angol Ökölvívó Szövetség által előírt orvosi vizsgálaton John Murray nem ment át. A mérkőzés egyébként nagy izgalmakat ígért, hiszen talán a két legjobb brit pehelysúlyú bokszoló lépett volna a ringbe.
A walesi születésű bokszoló korábban elmondta, hogy nagyon várja már a találkozót. A mérkőzés kihirdetését követően Gavin Rees kijelentette, hogy meg tudja verni Murrayt.
”Nagyon kemény srác és éppen ezért egy kemény 12 menetes találkozóra számítok, de tudom, hogy megfelelő felkészüléssel nyerhetek. John eddig két vereséget szenvedett, de mindkét ellenfele top ökölvívó volt. Nagyon jó formában van, de szeretném tesztelni saját képességeimet” – nyilatkozta Rees a mérkőzés kihirdetését követően.
A 32 esztendős bokszoló vágya az orvosi vizsgálat miatt most nem jöhet létre, de a gála szervezője, Eddie Hearn máris új mérkőzést tervez a walesinek.
”Természetesen csalódás az ilyen rendezvény lemondása, de a bokszolók egészsége a legfontosabb” – nyilatkozta a Matchroom Sport bokszrészlegéért felelős Eddie Hearn. ”Gavinnek most megpróbálunk szervezni egy újabb mérkőzést a WBA címért Richard Abril ellenében. Az a gála mindenképpen 2013 elejére várható.”
Rees remek profi mérleggel rendelkezik, hiszen 39 meccséből csupán egyet veszített el, van egy döntetlenje, 18-szor pedig KO-val diadalmaskodott. A pehelysúly brit és Európa-bajnoka még 2008 márciusában szenvedte el ezidáig egyetlen vereségét, akkor az ukrán Andrij Kotelnyik a 12. menetben technikai KO-val nyert Cardiffban.
Az orvosi vizsgálaton megbukó Murray 27 évesen már 31 profi meccset letudott, kettőt veszített el, és 18-at ő is KO-val nyert meg. Aggasztó lehet a számára, hogy legutóbbi két találkozóján vallott kudarcot – előbb Kevin Mitchell 8., majd Brandon Ríos a 11. menetben „végzett” az angollal. Honfitársa és a mexikói is technikai KO-val aratott győzelmet.
Látogasson el a bet365-re, ahol a legjobb ökölvívás meccsekre fogadhat. Nemsokára kezdetét veszi a női kézilabda Európa-bajnokság Szerbiában, természetesen a torna mérkőzéseire is lehetősége van fogadni.


