Gémes Levente – Imádom a bokszot, és mindenkinek köszönöm a támogatását

Gémes Levente volt a magyar csapat éremfelelőse a La Nuciában befejeződött ifjúsági világbajnokságon, 17 éves tehetségünk ezüstéremmel zárta az év egyik utolsó nagy eseményét. Levi az ifjúsági világbajnokságot követően már pihentebben nyilatkozott, és összefoglalta, hogyan élte meg belülről a spanyolországi versenyt.

Gémes Levi az ukrán Dmitro Maha ellen döntő fölénnyel győzött, a horvát Leon Buzik, valamint a norvég Magomed Arsaev pedig KO vereséget szenvedett tehetségünktől. A három korai sikert követően a görög Hrisztosz Karaitisz ellen pontozásos győzelmet aratott, és 2018-at követően ismét lett magyar döntős egy ifjúsági világbajnokságon. A döntőben a tavalyi Ázsia junior-bajnok, és idén Ázsia ifjúsági aranyérmes üzbég Fazliddin Erkinbojev még túl nagy falatnak bizonyult, de ezüstérme karriercsúcs.

Levi 2005-ös születésű, így 2023-ban ott lehet az ifjúsági Európa-bajnokságon, amelyre várhatóan áprilisban kerül sor jövőre.

„Az első mérkőzésemen egy számunkra ismert ukrán ökölvívóval mérkőzhettem, és nagyon izgultam, mert ez volt életem első világbajnoksága, de ez a küzdelem napjára teljesen elmúlt, és az összes mérkőzésemet koncentráltan tudtam megvívni.

Az első három mérkőzésemen hasonló volt a taktika, és mindhármat sikerült idő előtt befejeznem, majd jött egy kisebb sérülés, amely sok mindenben befolyásolt, főleg mentálisan. Edzőm, Gál László nagyon sokat segített ezekben a helyzetekben, elsősorban fejben rakott össze.

Sikerült mindent helyre tenni a fejemben az elődöntős napra, ahol ellenfelem a görög Hrisztosz Karaitisz volt. Egy hatalmas csatából kerültem ki győztesen, és természetesen nagyon boldog voltam, hogy hátrányom ellenére sikerült nyerni egy világbajnoki elődöntőben.

Kaptunk egy kis pihenőt a döntőig, de nem sikerült teljesen rendbe tenni a kezemet. Nagyon felemelő érzés volt világbajnoki döntőt bokszolni, de sajnos e harcból vesztesen kerültem ki, mivel az ellenszert csak az utolsó menetben találtam meg az üzbég Erkinbojev ellen.

Imádom ezt csinálni, és nagyon köszönöm a családomnak, a barátaimnak, az edzőimnek, a támogatóimnak, valamint a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek, hogy mindezt lehetővé tették,” nyilatkozta Gémes Levente a spanyolországi ifjúsági világbajnokságot követően, boldogan.

Tags: