Gémes Levente KO győzelemmel elődöntős és érmes az ifjúsági világbajnokságon

Kiss Levente révén a magyar csapat egy bronzéremmel zárta a 2021-es ifjúsági világbajnokságot Lengyelországban. A nyolcadik versenynapot követően az is kiderült az Alicante régióban, La Nucia kisvárosában zajló ifjúsági világbajnokságon, hogy Magyarország ezúttal sem marad érem nélkül. Erről Gémes Levente, mint utolsó esélyesünk gondoskodott, norvég ellenfelét kiütéssel győzte le.

Remek, időelőtti győzelmeit követően Gémes Levente a csecsen születésű norvég Adam Arsaev ellen nem volt könnyű helyzetben. Meglepő módon számoltak rá, intették is, de képes volt ebből olyan szinten visszatérni, hogy a harmadik menetben kiütötte riválisát, és már biztos érmes a világbajnokságon.

Az ifjúsági világbajnokságon ezúttal a 2004-es, valamint a 2005-ös korosztály képviselői indulhatnak. A csapatok november 12-én, 13-án megérkeztek Spanyolországba, az ifjúsági világbajnokság november 15-én startolt az első versenynappal. A regisztrációk zárását követően 89 nemzet közel 700 ökölvívója nevezett, közülük 209 női ökölvívó, de végül 73 nemzetet képviselve, 597-en érkeztek meg a világbajnokság helyszínére.

„Gémes Levi norvég ellenfele vitte el az első menetet 5:0-ra, amelyet abszolút nem értettünk a mérkőzés képét látva. Volt egy olyan, igazából semmi ütés, amelyre a mérkőzésvezető elkezdett számolni, de ezt követően Levi diktálta a tempót ismét. A másodikat 4:1-re hozta Levi, és mindkettőjükre számoltak, annak ellenére, hogy a norvég próbálta meg tördelni a mérkőzést.

A norvég érezte, hogy baj van, és sok olyan helyzet volt, amikor már számolni kellett volna rá a második, illetve a harmadik menetben. Nem tisztult ki teljesen, amikor jött a mindent eldöntő ütés, így Levi KO győzelemmel jutott be a legjobb négy közé. Nagyon büszke vagyok rá, hatalmas fegyvertény, hogy érmet tudott szerezni, de megyünk tovább, mert az aranyéremért jöttünk,” nyilatkozta Gál László újdonsült Vb-érmesünk teljesítményéről.

A magyar csapat nyolcadik napi eredményei az ifjúsági világbajnokságon

Férfi 71kg: Gémes Levente – Adam Arsaev (norvég) – kiütéses győzelem a harmadik menetben

Tags: