Ghána és Mali is kiharcolta a továbbjutást

image

Véget értek az Afrika Kupa csoportküzdelmei. Nagy izgalmakat tartogatott a „D” jelű kvartett harmadik fordulója, hiszen még mind a négy csapat eséllyel pályázott a negyeddöntőbe kerülésre, de ugyanúgy ki is eshetett volna bármelyik válogatott. Ghána (6pont) Guinea (3 pont) ellen lépett pályára, míg Mali (3 pont) Botswanával (0 pont) csapott össze a legjobb nyolcba jutásért, ami végül sikerült is.
Az egyik fő esélyesként számon tartott Fekete Csillagok, azaz Ghána továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben, hiszen a mérkőzések számukra kedvezően alakultak. Badu a 28. percben egy szépségdíjas góllal megszerezte a vezetést, Ghána számára, és bár Camara, egy szintén nem mindennapi találattal egyenlíteni tudott, Gyanéknak a döntetlen is a csoport első helyét jelentette.
A másik összecsapáson az első játékrész nem hozott gólt, de az 1 pont Malinak elég is lett volna, hiszen Guinea ellen nyertek, így azonos pontszám esetén ők mentek volna tovább. Fordulás után aztán jött amire sokan nem számítottak. Botswana egy gyors kontra végén vezetést szerzett. A torna újonca úgy tűnt, hogy kiejtheti a Seydou Keita által vezérelt ellenlábast. Mali viszont ezután megrázta magát. Először Dembelé alakította 1-1-re az eredményt, majd a mindent eldöntő gólt épp a Barcelona középpályása Keita szerezte, mellyel bebiztosította Mali helyét a negyeddöntőben.
Az Afrikai Nemzetek Kupáján most két szünnap következik, a program szombaton folytatódik.
A negyeddöntő párosítása:
Zambia – Szudán
Egyenlítői Guinea – Elefántcsontpart
Gabon – Mali
Ghána – Tunézia