“Gigiónak követnie kellene De Bruyne példáját”

Simone Braglia, korábbi olasz kapus szerint jó döntés volt meghosszabbítani Zlatan Ibrahimovic szerződését, valamint beszélt Gianluigi Donnarummáról is.

gigionak kovetnie kellene de bruyne peldajat

Az egykori olasz hálóőr 1997-ben szerződött a Milanhoz, azonban felkészülési mérkőzéseken kívül tétmeccsen nem lépett pályára a csapatban. Braglia úgy véli, hogy Donnarummának ugyanazt kellene csinálnia, amit Kevin De Bruyne, a Manchester City klasszisa tett. A belga válogatott játékos néhány héttel ezelőtt ügynök nélkül írta alá új szerződését és saját maga tárgyalt a klubbal.

Braglia beszélt a Milan szezonjáról, Stefano Pioliról és a Juventus elleni rangadóról is.

A SZEZON ÉRTÉKELÉSRŐL

“Összességében pozitívan értékelném a Milan szezonját. Igaz, hogy az idény során szó esett a Scudettóról, de előzetesen senki sem gondolta volna, hogy a csapat ilyen helyzetben lesz. A szurkolók csalódottak lennének, ha a Rossoneri nem jutna be a Bajnokok Ligájába. Véleményem szerint még az sem lenne katasztrófa, ha a csapat az ötödik helyen végezne.”

A DONNARUMMA-SAGÁRÓL

“Megvédem őt, különösen azért, mert manapság a futball ilyen lett. Gigiónak ugyanazt kell tennie, amit De Bruyne csinált. A saját kezébe kell vennie az irányítást. Donnarumma magának köszönheti, hogy elérte ezt a szintet. Nem tetszik, hogy az ügynöke eszközként használja fel a saját érdekeit szem előtt tartva. Megértem az ügynököt is, aki a munkáját végzi, de szükség lenne egy kis erkölcsi értékre, különösen egy 22 éves srác esetében, aki jelenleg pszichológiailag nagy nehézségekkel küzd. Teljesen normális, hogy a szurkolókkal való konfrontáció után elsírta magát. Bármelyik ember szenvedne egy ilyen pszichés helyzetben.”

IBRAHIMOVICRÓL

“Helyes döntés volt meghosszabbítani a szerződését, mert Piolival, a stábbal és Maldiniékkal együtt rengeteget tett azért, hogy a Milan újjáépüljön és fejlődjön.”

PIOLIRÓL

“Egyértelműen támogatom Pioli maradását. Időre van szükség, egy év kevés ahhoz, hogy megítéljük egy edző munkáját. Folytonosságra van szükség a klubnál.”

A JUVE ELLENI RANGADÓRÓL

“Véleményem szerint ez létfontosságú mérkőzés lesz a Milan számára, amelynek a Juventusszal együtt a legnehezebb a sorsolása. A csapat visszaesésével problematikus lenne a helyzet, mind a pontszámbeli különbség, mind a morál szempontjából.”