Gilardino folytatja munkáját a Genoa kispadján – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően az újoncként a bennmaradást magabiztosan kiharcoló Genoa megerősítette posztján a vezetőedzőjét…

(Photo by Silvia Lore/Getty Images)

A Genoa vezetősége megerősítette, hogy a 2024-2025-ös idényre is megújította vezetőedzője, Alberto Gilardino szerződését.

A 41 éves szakembert 2022 decemberében nevezték ki a Grifoni kispadjára az U19-es csapattól, amikor az együttes még a másodosztályban szerepelt. Gilardino először csak ideiglenes megbízást kapott, ám mivel a csapat hatékonyan teljesített az irányítása alatt, véglegesítették őt a posztján. A feljutás kiharcolását követően a Genoa a Serie A-ban is jól teljesített, hiszen a 11. helyen már biztosította a bennmaradását.

Ígéretes munkája miatt az elmúlt időszakban több olasz csapat, köztük a Fiorentina és a Monza is érdeklődött iránta, de úgy tűnik, hogy Giardino továbbra is a genovaiaknál képzelte el a jövőjét, így a felek a közös folytatás mellett döntöttek.

Az egykori olasz válogatott támadó annak idején 2012 és 2014 között aktív játékosként már szolgálta a klubot, amikor 52 mérkőzés alatt 21 gólig jutott. Gilardino aktív karrierje során hazájában a Piacenza, a Hellas Verona, a Parma, az AC Milan, a Fiorentina, a Bologna, a Palermo, az Empoli, a Pescara és a Spezia csapatait erősítette. Mindemellett a Squadra Azzurra színeiben 60 találkozón 19 gólt szerzett. Klubszinten a legnagyobb sikerei közé tartozott, hogy 2007-ben az AC Milannal BL-t, Európai Szuperkupát és klub-világbajnokságot nyert, valamint 2005-ben, a Parma labdarúgójaként az év játékosa volt a Serie A-ban.

Gilardino tagja volt 2006-os világbajnok olasz válogatottnak, a csoportkörben az Egyesült Államok ellen volt eredményes, míg a házigazda németek elleni emlékezetes, hosszabbításos elődöntőben pazar gólpasszt adott Del Piero mindent eldöntő góljához.

fociclub

A Gilardino folytatja munkáját a Genoa kispadján – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.