Golomán György és litván klubcsapata is fejlődni akar

A magyar válogatott és a Lietkabelis erőcsatára, Golomán György szerint Litvániában csak a kosárlabda érdekli az embereket, de a helyi bajnokság és a magyar élvonal között nem ég és föld a különbség.

Golomán György Litvániában egyre jobban játszik (fotó: FIBA)

– Fontos mérkőzést játszottak a héten az ULEB Európa-kupában, húsz ponttal is vezettek, de a negyedik negyedben nagyon közel került az ellenfél. Mi történt?
– Valóban fontos volt nekünk a Cedevita elleni meccs, szerettük volna a harmadik hazai mérkőzésünket is megnyerni a nemzetközi porondon – mondta a Nemzeti Sportnak Golomán György, a litván Lietkabelis magyar válogatott erőcsatára, aki a szlovén klub elleni 104–98-as sikerből 23 ponttal, négy lepattanóval és egy gólpasszal vette ki a részét. – Az előző héten szinte megnyert meccset adtunk oda a Velencének, ezért is akartuk „behúzni” a szerdait. Jól kezdtünk támadásban, de a Cedevita nagyon jó csapat, húszpontos hátrányban sem adta fel, szépen lassan visszajött a negyedik negyedben. Az utolsó két percben szerencsére le tudtuk zárni a nagyon szorossá váló találkozót.

– Remekül játszott, meghálálta a sok játékpercet. A jó teljesítményének köszönhetően hagyta fenn ilyen sokáig az edzője, vagy volt hiányzójuk?
– Van néhány hiányzónk sérülések miatt, de nyilván az is hozzátett a perceimhez, hogy jól ment a játék.

– Kimondott cél a továbbjutás a csoportból?
– Teljes mértékben, főleg, hogy már a tízcsapatos alapszakasz vagy csoportkör első harmadában tudtunk három hazai győzelmet szerezni. Mindenképpen szeretnénk minél több meccset nyerni, és még az is döntő lehet, kit mennyivel múlunk felül.

– Mekkora a színvonalkülönbség a második számú nemzetközi sorozat és a Bajnokok Ligája között, amelyben a Falcóval szerepelt?
– Sokat beszélgettem erről több ismerősömmel. Színvonalban nincs akkora különbség, az ULEB Európa-kupában fizikailag talán kicsivel erősebbek a csapatok, és több olyan játékos található a mezőnyben, aki korábban az Euroligában szerepelt sokkal több pénzért, mint bárki a Bajnokok Ligájában. Mindkét sorozatban a topcsapatok jó meccset tudnának játszani egymás ellen, talán abban van differencia, hogy a BL-ben a leggyengébb gárdák elég nagy lemaradásban vannak az Ek leggyengébbjeitől. Szembeötlő, hogy az Európa-kupában sokkal jobbnak tűnik a játékvezetés, sokkal inkább a helyzet magaslatán állnak a bírók, ami azért lehet, mert euroligás játékvezetők fújnak.

– Miben látja a különbséget a litván és a magyar élvonal között?
– A profizmusban a csarnokok felszereltségét és a csapatokat illetően. Litvániában a kosárlabda az első számú sportág, csak ez érdekli az embereket, nagyon nagy figyelem összpontosul az egész bajnokságra. A Zalgiris Kaunasért minden litván él-hal, telt ház, tizen-egynéhány ezer néző előtt játssza a hazai meccseit. Végül több az ütőképes litván játékos, mint a magyar, emiatt a bajnokság színvonala kicsivel magasabb, de nem ég és föld a különbség.

– Milyen város Panevezys? Szombathelyhez hasonló?
– Nagyságrendileg igen, ahhoz szoktam hasonlítani. Másfél órára van Vilnius, Kaunas, nagyon sok tennivaló nincsen, a célnak megfelel, de vakációs célpontnak azért nem az igazi.

– Összességében jól érzi magát Litvániában, jól döntött, hogy oda szerződött?
– Természetesen! A csapatunk egyelőre jól teljesít, bár volt néhány elkerülhető vereségünk a bajnokságban és a nemzetközi porondon is. Ám nincs okunk panaszra, reméljük, ez így is marad, vagy még jobb lesz a helyzet. Mindenki szeme előtt az lebeg, hogy tovább javuljunk, én is szeretnék fejlődni ebben az idényben, ez volt a fő oka, hogy Litvániába szerződtem.

– Mit gondol, az önök együttese erősebb a Rytasnál, ahol Váradi Benedek profiskodik?
– Nehéz megmondani. A Rytas a bajnoki címvédő, egy bajnoki meccsünk volt ellene és egy az előszezonban, ezeket megnyertük, ami alapján mondhatnám, hogy erősebbek vagyunk – de valójában közel van egymáshoz a két csapat. Minden egymás elleni mérkőzés óriási küzdelem lesz.

– Sűrűn szoktak egyébként beszélni Váradival?
– Persze, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, a válogatottban is beszélgettünk. Mivel sűrű a program nekünk és nekik is, szabadidőnkben találkozni még nem volt alkalmunk.

– Lát még esélyt a világbajnoki kvalifikációra a válogatottal? Ehhez az egyik feltétel éppen egy litvániai győzelem…
– Nekünk mindkét meccsünket meg kell nyernünk, Montenegrónak kétszer kikapnia, például otthon a csehektől. Arra feltétlenül látok esélyt, hogy idegenben megverjük a litvánokat, pláne, hogy nekik tét nélküli lesz a találkozó. Ettől függetlenül a bosnyákokat is le kell győznünk otthon, az is nyerhető meccs, viszont azt nem tudjuk kontrollálni, Montenegró mit játszik.

(Nemzetisport.hu)

Post Views: 1