“Grinta” vagyis küzdeni a végsőkig!

Különleges helyen tartott sajtótájékoztatót a Magyar Kerékpáros Szövetség a kiválóan sikerült párizsi olimpiát követően. A két negyedik helyezett, Valter Attila és Vas Blanka felelevenítette emlékeit az ötkarikás játékokról, az elnök pedig megjelölte a jövő nagy feladatát. – írja a Nemzeti Sport az MKSZ sajtótájékoztatójáról.

„Jó, de akkor mi is az a grinta?” – kapta meg a kérdést Valter Attila péntek délután egy budai vendéglátóipari egységben. Az olimpiai negyedik országúti kerékpáros ugyanis teljes titkokban dolgozott azon, hogy megvalósítsa egyik gyerekkori vágyát és álmát, egy kávézót, ami egyben kerékpáros bolt és szerviz is. Az ötletgazda – aki még a mosogatásból is kivette a részét – reméli, hamarosan a magyarországi bringás közösség otthonává válik hely, ahol akár a Tour de France és a Giro d’Italia versenyein is közösen lehet szurkolni. Nos, ennek a különleges „intézménynek” a neve a Grinta, a sportágban gyakran használt olasz szó, jelentése: a jobbra való törekvés.

„Azt üzeni, hogy a végsőkig küzdeni kell, akár a kerékpározásban – fejtette ki Valter a tárlatvezetés közben. – Ugyanis aki többet szenved, az nyer. Sok grintát kívánok magamnak.”

Nekem is életre szóló élmény volt az olimpia. Elvárásokat nem fogalmaztunk meg, meglepetésként ért, hogy Attila egyszer csak megjelent a célegyenesben és hatalmas sprinttel a negyedik helyen ért be. Blanka megbújt a mezőnyben, amikor pedig akciózni kellett, ment; mindketten a helyzetfelismerés mesterei. Óriási siker ez, ugyanis a világ legjobbjaival vették fel a versenyt. Nagy feladatot kaptunk, foglalkozni kell a kerékpározás iránt érdeklődő fiatalokkal, meg kell őket tartani. Dér Zsolt szövetségi kapitány

Ebből az élményből kijutott a magyar kerékpárosoknak ezen az olimpián, Valter Attila és Vas Blanka is a negyedik helyen fejezte be az országúti versenyt, a dobogótól nüansz választotta el őket. Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a kávézóban tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a két fiatal versenyző Párizsban nagy örömet szerzett minden magyar embernek.

„Előzetesen az első tízet is aláírtam volna, a legmerészebb álmaimban sem jutott eszembe, hogy két negyedik helyünk lesz. Ezek mögött hihetetlen teljesítmény áll, pályafutásuk kezdete óta három-négyszázezer kilométert tekertek, mindez rengeteg lemondással jár. Remélem, ez a két fecske nyarat csinál” – tette hozzá Schneller. Az elnök megjelölte a szövetség feladatát is: céljuk, hogy még több kvótát szerezzenek, szeptemberben pedig új sportágfejlesztési stratégia megvalósításába kezdenek. A kiemelkedő eredmények alapján pedig bizakodik, hogy egyre többen kezdenek kerékpározni, a közlekedési kultúra fejlődik, és a szponzorok figyelmét is sikerül elnyerni.

Vas Blanka két számban indult Párizsban, a hegyikerékpárosok között 10. lett, míg az országúti versenyen körülbelül tíz centi hiányzott ahhoz, hogy ezüstérmes legyen.

„Hosszú két hét van mögöttem, vártam, hogy hazajöjjek és a saját ágyamban aludhassak. Nagyon élveztem a versenyeket, hihetetlen erőt és támogatást kaptam itthonról, az országúti versenyen pedig hatalmas volt a hangulat, rengetegen jöttek ki” – összegezte emlékeit a 22 éves olimpikon, aki hétfőn már a Tour de France-on áll rajthoz.





Valter Attila azzal kezdte, hogy jobban élvezte a falubeli létet, mint Vas, akinek szintén hét fiúval (!) kellett osztoznia az apartmanon. A felkészülési programját némiképp átírta, hogy az olimpia kezdete előtt nem sokkal kiderült, van egy szabad kvóta az időfutamon, amire a magyar szövetség lecsapott, így azon is megmérethette magát. Az ott elért 22. hellyel is elégedett volt, utána maradt még egy hete gyakorolni az országúti versenyre, ezalatt bejárták a pályát, ami sokat számított a versenyen. A remek hajrá után elért negyedik pozíción csapata, a Visma–Lease a Bike is meglepődött, egyedül az edzője nem. A kerékpárt pedig – amint átengedik a vámon – kiállítják a Grintában, ahol a falak a reményei szerint tovább bővülnek majd sárga és rózsaszín trikókkal.

Vashoz hasonlóan Valter is versenyez a jövő héten, Lengyelországban láthatjuk a Tour de Pologne körversenyen.

Magyar Kerékpáros Szövetség