Grosjean: Még van egy feladatom a Lotusnál

F1

2015. november 7. szombat, 17:22

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Óriási a versenyfutás a Lotus és a Toro Rosso között a konstruktőri bajnokság hatodik helyéért, az enstone-iak F1-es pilótája pedig szeretné hozzásegíteni csapatát, mielőtt a Haashoz távozna.

A Haas F1-es csapata már szeptemberben bejelentette, hogy 2016-ban Romain Grosjeanra számítanak egyik autójukban, de a következő szezonra való felkészülés mellett a franciának még egy komoly célja van az idei szezon utolsó két futamán: szeretné csapatát, a Lotust hozzásegíteni a konstruktőri bajnokság hatodik helyéhez. A franciának ez is lenne a kötelessége, de sokkal tartozik Enstone-nak, hiszen a csapat jogelődjénél, a Renault-nál debütált 2009-ben, majd tért vissza 2012-ben a mai nevén futó gárdához.

„Tíz évet Enstone-ban töltöttem az életemből: bejuttattak az F1-be, aztán kirúgtak, később visszatértem, tettem a dolgomat, néhányszor összetörtem az autót, és tíz dobogót szereztem nekik. Végső soron ők is sokat adtak nekem, és én is nekik” – összegezte eddigi F1-es karrierjét a francia. „A csapat szeretné megtartani azt a hatodik helyet, de a Toro Rosso közelít, hét ponttal lemaradva, ami nagyon kevés. A Force India sincs messze előttünk, de nagyon fontos a következő szezon szempontjából, hogy megtartsuk a hatodik helyet. A legjobb formánkat fogjuk hozni, hiszen mindenkinek ez az érdeke. Keményen akarunk harcolni a pályán, és meg szeretnénk ragadni az olyan lehetőségeket, mint Belgiumban.”

Grosjean Spában remek harmadik helyet szerzett Mercedesek mögött, és úgy véli, a Lotus azóta csak előrébb lépett – annak ellenére, hogy a csapat hetek óta nem fejlesztette az E23-ast. „Kicsit őrülten hangzik, hogy ugyanazt az autót használtuk Belgiumban, amit Melbourne-ben. Itt-ott bevetettünk néhány kisebb trükköt, de nem volt nagy fejlesztési csomagunk, de még így is benne tudtunk lenni az első tízben, akárcsak Oroszországban. Eddig jók voltunk, az alapok mindig is helyén voltak, és megvolt a lehetőség a potenciál kiaknázására.”

„Egyenlőként válnak majd szét útjaink, és sok sikert kívánok a csapatnak” – mondta Grosjean. „Csak ezt akarom, hiszen bárki, aki elhagyja majd a csapatot, azt fogja mondani, milyen remek volt ott a légkör. Persze, hiányozni fognak a srácok, de nem leszek olyan messze a paddockban, így mindig átjöhetnek majd hozzám egy kávéra…”

Forrás: www.formula.hu – RSS