Guardiola ,,Azt hittem, több időre lesz szükségünk"

Guardiola ,,Azt hittem, több időre lesz szükségünk

A bayern Magazin interjúja Guardiolával. 

Több, mint száz napja, június 24-én mutatták be az FC Bayern új vezetőedzőjeként Pep Guardiolát a klub történetének legnagyobb sajtótájékoztatója keretében. Nyerő párosnak tűnik az övék, hiszen a csapat már átvette a vezetést a Bundesligában, ráadásul a kupákban is minden a terv szerint halad. 

int 130830 ESPN FC AINSTEIN ON BAYERN WINA Bayern Magazin aktuális bajnoki fordulóhoz készített interjúját olvashatjátok alább.

Pep Guardiola…

a Bayern-edzőként eltelt első hónapjairól:

,,Habár szép dolog vezetni a tabellát, számomra nem életbevágó, hogy októberben is az élen álljunk. Jelen pillanatban csak az számít, hogy megtaláljuk a helyes stílust.  Keményen dolgozunk, a City és a Leverkusen ellen már elértünk egy magas szintet, melyet a következő hetekben tartani szeretnénk. Megmondom őszintén, egy picit meglepett, mennyire gyorsan magukévá tették a játékosok az ötleteimet. Azt hittem, lényegesen több időre lesz szükségünk, ehhez képest már most is nagyon, nagyon magas színvonalon játszunk. Természetesen nem minden mérkőzésen és nem 90 percen át, de az őszi szezon felénél azt mondhatom, elégedett vagyok a pályán nyújtott teljesítménnyel.”

…a következő hetekről, hónapokról:

,,Meg vagyok győződve róla, hogy a sérültjeink visszatérésével még jobbak leszünk. Viszont csak akkor leszünk versenyben év végén a címekért, ha e nagyszerű keret minden játékosa elfogadja a döntéseimet, különben problémák adódhatnak. Nagy barátja vagyok a játékosaimnak, ha elfogadják, amit mondok. Támogatom azt a játékost, aki így tesz. Aki nem, az gyakran fog a lelátón ülni. Mindig azt mondom, szükségünk van minden egyes futballistára és ezért vagyok boldog, ha mindannyian egészségesek. Természetesen legutóbb nagyon jól játszottunk, azonban a szezon egészére nézve nem lenne jó, ha például Philipp Lahm, vagy Franck Ribery  három naponta végigjátszanák a mérkőzéseket. Minél több játékos áll rendelkezésemre, annál jobban tudok variálni.”

…arra a kérdésre, hogy miért a Bayernt választotta?

,,Amikor először megkeresett az FC Bayern, az első másodperc után tudtam, hogy ebbe bele kell vágnom! Nem akartam elmulasztani a lehetőséget, hogy ezzel a nagyszerű csapattal dolgozhassak, amelyet a klub kialakított az utóbbi években. Ha akkor nemet mondtam volna, jó eséllyel nem kerestek volna meg újra.”

…Philipp Lahm új posztjáról:

,,Sok sérültünk volt ezen a poszton, Javi és Thiago mellett Schweinsteiger sem volt bevethető. Ezért ki kellett valamit találnom, hogy a védelem előtti stabilitás megmaradjon. Lehet mérkőzéseket nyerni jó csatárokkal és jó védelemmel, azonban hosszútávon lehetetlen folyton sikeresnek lenni jó középpályás nélkül.  Philipp a felkészülés során már játszott néhányszor a ,,hatos” pozícióban és mindig kifogástalanul. Számomra ő egyike a világ legintelligensebb játékosainak és biztos vagyok benne, hogy egy rövid idő után minden poszton a legjobbakhoz tartozna. Nélküle nem tudtunk volna ilyen kiválóan teljesíteni Manchesterben illetve Leverkusenben. Természetesen a sérültek visszatérése után visszmegy a régi helyére, azonban megnyugtat, hogy a középpályán is bármikor számíthatok rá.”

…Münchenről:

,,Egészen más, mint New York (nevet). Úgy gondolom, a város hasonlít Barcelonára. Habár nincs tenger és strand, de ez is egy nagyon szép hely. Számomra mindig az a legfontosabb, hogy a családom, mindenekelőtt a gyermekeim jól érezzék magukat. Márpedig ők minden este elégedetten és boldogan jönnek haza az iskolából. A feleségem is nagyon elégedett, szóval remélem, hogy még sokáig fogok az FC Bayernnél dolgozni, hogy még jobban megismerjem a várost és a régiót.”

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Share: