1929. január 27-én született Dunapentelén Gurics György világbajnok birkózó, a magyar sport egyik legeredményesebb edzője.
A Ganz TE-ben kezdődött a sportolói pályafutása 1945-ben, focival. A következő év már a birkózóteremben találta, és húszévesen felnőtt szabadfogású bajnok lett. Összesen 16 országos bajnokságot nyert, hetet a szabad-, kilencet a kötöttfogásban.
A Ganz TE után, 1950-től 64-ig, aktív pályafutásának befejezéséig a Bp. Honvéd színeiben versenyzett. Közben 1960-tól már edzőként is dolgozott – a dunaújvárosiakkal és a válogatott keretben is. 1964-ben nevezték ki a válogatott vezetőedzőjének, és 1978 végéig irányította a legjobbak felkészülését. A BVSC mestereként még öt évet töltött el a szőnyeg mellett. 1972-ben mesteredzői címet kapott.
Az 1952. évi helsinki olimpián bronzérmet nyert a szabadfogás 79 kg-os súlycsoportjában. Minden további sikerét a kötöttfogásban érte el: nyert vébét (1961, 87 kg), és 1961-ben őt választották meg az Év sportolójának, kétszer volt második (1955 – 79 kg, 1958 – 87 kg), egyszer pedig bronzérmes (1963, 87 kg). Összesen három olimpián szerepelt, 1956-ban az ötödik helyen végzett a 79 kg-ban. Pályafutása alatt Európa-bajnokságokat nem rendeztek.
A felesége Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnokságot nyert női kézilabda-válogatott kapusa. Első házasságából született fia, György válogatott kerettag volt. Attila fia is birkózott, de a kézilabdában lett menedzser, Mocsai Lajos edzősége idején a Vasas szakosztály-igazgatójakét tevékenykedett.
A világbajnoki győzelem
Gurics 1961-ben a válogatott edzőjeként utazott a jokohamai világbajnokságra. A csapatvezető, Gyenes András beszélte rá, hogy maga is lépjen szőnyegre: a félnehézsúlyban ugyanis nem vittünk versenyzőt, Gurics pedig, aki a római olimpián még mindkét fogásnemben indult, folyamatosan edzésben volt.
A foci
A birkózó-válogatott életében mindig is főszerepben volt a futball. Szerették a játékot, kiegészítő sportnak is tekintették a versenyzők. A lábteniszben Gurics – Polyák Imrével, Hódos Imrével és másokkal – verhetetlen kettes, illetve négyes csapatot alkotott, legyőztek egész sor válogatott labdarúgót is.
Gurics játszott csapatban is: a Budapest-bajnokságban szereplő Műszaki Gumi centerhalfja volt. Amikor világbajnokként hazatért – meséli életének kedves epizódjaként -, valaki az utcán megszólította, mondván, nagyon ismerős neki valahonnan. Szerényen semleges választ adott, miközben arra gondolt: -Persze, hogy ismerős vagyok, nemrég volt benne a fotóm minden újságban!
- Egyszer csak felderült az illető arca: -Nem játszik a Műszaki Gumiban?-
A sikeredző
A válogatott vezetőedzőjeként kimagasló sikereket ért el.
A versenyzői öt olimpiai aranyérmet nyertek. 1964 – Polyák Imre és Kozma István, 1968 – Varga János és Kozma István, 1972 – Hegedüs Csaba.
Öt világbajnoki címet is ünnepelhetett. 1966 – Kozma István, 1967 – Sillai László és Kozma István, 1970 – Varga János, 1971 – Hegedüs Csaba.
1966-ban újraindult az Európa-bajnokságok sorozata. 1967-ben Minszkben három magyar kötöttfogású állhatott fel a dobogó legfelső fokára: Varga János, Kiss Ferenc és Kozma István. Gurics további Eb-győztesei: 1968 – Kiss Ferenc, 1970 – Varga János, 1975 – Rovnyai János, 1976 – Gál Henrik és Hegedüs Csaba, 1977 – Rácz Lajos és Hegedüs Csaba, 1977 – Kocsis Ferenc.
Gurics György aranymérlege: 5-5 olimpiáról, illetve vébéről, 11 pedig Európa-bajnokságról. Összesen tehát huszonegy
Igazi nyerő szám!
Forrás: Szekeres István