Gurított a média: ismert képernyősök és tollforgatók indultak a tekebajnokságon

image

A Magyar Nemzet duója nyerte meg az első alkalommal megrendezett Teke Médiabajnokságot. A Ballai Attila, Deák Zsigmond kettős 16 csapatot megelőzve végzett az élen. A második helyet a Nagy Gábor, Németh András alkotta HVG csapata szerezte meg, míg a bronzérmes pozícióban az Eurosport párosa, Sallai Mátyás és Székely Dávid végzett.

A Fradi tekepályáján lebonyolított bajnokságot a Magyar Bowling és Teke Szövetség (MATESZ), az Utánpótlássport portál (www.utanpotlassport.hu) és az FTC Tekeszakosztálya szervezte meg, a cél pedig az volt, hogy média képviselői közelebbről megismerhessék ezt a sportágat.

"A nagy nemzetközi versenyek mellett nagy hangsúlyt fektetünk a jövő évi felnőtt csapat-világbajnokságra, amelynek Zalaegerszeg ad majd otthont. Ez a médiabajnokság lényegében kapcsolatépítés volt, amely jól sikerült, hiszen a résztvevőktől pozitív visszajelzéseket kaptunk" – mondta Dávid Veronika, a MATESZ főtitkára.

A bajnokságon negyedik lett a Magyar Távirati Iroda együttese Ambrus Gáborral és Gergelics Józseffel, megelőzve a Varga T. Róbert, Bernau Péter (Népszava), valamint a Bruckner Gábor, Nagy-Pál Tamás (Utánpótlássport I.) párosokat. Csapatot indított még a Népszabadság, a Nemzeti Sport, a Sport TV, a Komlósi Oktatási Stúdió, a SportKlub, a Telesport, a Metropol, az [origo], a NeoFM és a Népszabadság Online.