Gyászol a vízilabdatársadalom, 79 esztendősen távozott a szolnokiak sportvezetője.
Hollóy Tamás két hét múlva ünnepelte volna 80. születésnapját. A család, a barátok és a klub felé őszinte részvétünket fejezzük ki!
A Tisza-parti csapat klubigazgatójától az iszolnok.hu így búcsúzik…
“Vannak emberek, akiken nem fog az idő. Ezért is gondolkodtam el azon, hogy Hollóy Tamás tényleg mindjárt nyolcvan éves? Tényleg? Szinte naponta edz az egykori súlyemelő – mondták róla a barátai, de nem kellett azt mondani. Régebb azt mondták volna rá: stramm. Apró termete ellenére szívós és erős izmú volt, egyenes tartással járt az uszodában, de azon kívül is. Szerette az atlétikát, szerette a súlyemelést, szerette a futballt, szerette a vízilabdát…sorolhatnám, hogy még mit. Nélküle elképzelhetetlen volt a szolnoki sport. Vállalta és szívvel vitte a vízilabda klub igazgatói teendőit, pedig már inkább csak a kortársakkal kellett volna néha összeütni a poharat és megvitatni a világ dolgait.
Mit szeretek én Hollóy Tamáson? Túl azon, hogy a munkabírását, túl azon, hogy soha nem panaszkodott, túl azon, hogy hiányzott belőle az intrikus szellem, mégis, mit szeretek én Hollóy Tamáson? A kitartását? Igen, azt mindenképpen. A józan érvelését? Hát igen, azt is nagyra tartom. Az évtizedes barátságokat, amiket nem rúgott föl a politika kedvéért sem? Ezt valóban sokra tartom. És még valamit. A mindenkor és mindenhol fölcsillanó humorát, azt, ahogy a nehéz helyzetekben is kitalált valami mosolyra fakasztót. Valamit, amivel a gondot arrébb lehetett söpörni, olyasmit, amitől harsogó nevethetnékje is támadt az embernek. Azért van ez így, mert szereti az embereket és nem csupán a hibátlanokat, a sportolókat, hanem a régi barátokat, a rokonokat, de még a távoli ismerősöket és a váratlanul fölbukkanó ismeretleneket is.
Akadt gondja az életben, ahogy mindenkinek, de nyújtsa föl a kezét az, aki panaszkodni hallotta! Nem találni ilyet hosszas keresés után sem. Nem volt panaszkodós fajta. Azt sem tudtuk, hogy beteg. Azt meg főleg nem, hogy nagyon beteg. Éppen ezért minden jelenidő már a múlt. Hollóy Tamás ezen a szombaton átment a hídon, ebből a való világból egy másikba. Soha többé nem ül ott a vízilabda csarnokban, hogy a maga higgadt módján belülről, fegyelmezetten szurkolja végig a vízicsatát.
Nem értem. Nehezen tudom leírni csak: Hollóy Tamás meghalt. Alig két hét és betölti a nyolcvanat, tisztelői, barátai és ő maga is készült az ünnepre. Nélküle nem lehet ünnepelni. Nincs kit. Remélem jó világba sétáltál át a hídon Tamás! Legyen neked ott jó. Nekünk most itt nem jó.
hz
