Gyenesei és Gyurcsány is támogatja, hogy Kolonics mennyasszonya megkapja az életjáradékot

Gyenesei István szerint hétfőre eldől, miként kaphatja meg az olimpiai életjáradékot Kolonics György mennyasszonya. Az olimpiai bajnok Nagy Tímea és Móna István javaslatát Gyurcsány Ferenc is támogatja.

Gyenesei István az MTI-nek hangsúlyozta, hogy mindenképpen egyedi esetről van szó, amellyel nem szeretnének lavinát elindítani. A mostani, kivételes elbírálást indokolja, hogy egy aktív sportolóról van szó, aki éppen az ötkarikás játékokra készült a tragédia bekövetkeztekor. A kétszeres olimpiai bajnok kenus hét éve együtt élt mennyasszonyával, s októberre tervezték az esküvőt.
   
"A jogászok már vizsgálják, hogy lehet-e a kormányrendeletet úgy értelmezni, miszerint ilyes esetben, emberséges módon elbírálva az ügyet, kivételt tehetünk – mondta a sportot felügyelő miniszter a távirati irodának. – Valószínűleg egy kiegészítő kormányrendelet lesz a megoldás. A javaslatot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is támogatja."
   
Az egyformán olimpiai bajnok Nagy Tímea és Móna István szombaton, a tatai ünnepélyes csapatgyűlésen nyújtotta át javaslatát Gyenesei Istvánnak.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.