Győri ETO FC: új klubrekord a 16 meccses bajnoki veretlenség

gyori_eto.jpg

Tizenhat mérkőzés óta veretlen a Győri ETO FC a jelenlegi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, ezzel a klub történetében csúcsot állított fel Egervári Sándor csapata.

A Győr 1937-ben szerepelt először az első osztályban, 1960 óta pedig megszakítás nélkül tagja a legjobbak mezőnyének, ebben a tekintetben csak az Újpest előzi meg az ETO-t. A háromszoros bajnok, négyszeres kupagyőztes, BEK-elődöntős csapat történetében a mostani menetelés is az aranylapokra kívánkozik, ráadásul a sorozat még folytatódhat.
   
A bajnokság első fordulójából elhalasztott Nyíregyháza elleni mérkőzést 2007 augusztus végén játszották le és ezen 1–0-ra veszített a győri együttes. Azóta, vagyis a hetedik fordulótól, a hazai pályán a Sopron ellen elért 1–1-től tart a veretlenség. Nem tartozik a sorba a tavasszal törölt FC Sopron elleni összecsapás, hiszen ott mérkőzés nélkül kapott három pontot az ETO.
   
Ilyen hosszú veretlenségi szériát még a legendás Verebes-korszakban sem lehetett feljegyezni. Az 1981/1982-es aranyévben a tavaszt egy zalaegerszegi kudarccal kezdte a csapat, ezt követően pedig tizenhárom mérkőzést vívott meg sikerrel és nyerte meg végül a bajnokságot.
   
Reszeli Soós István első győri időszakában, 1997/98-ban is volt egy nagyszerű sorozata az ETO-nak, akkor egy Ferencváros elleni vereség vetett véget a menetelésnek, amely tizenkét sikeresen lejátszott kilencven percet jelentett.
   
A győriek jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán, ám mindössze egy pont a hátrányuk az éllovas MTK-val szemben, amelyet éppen a hétvégén győztek le.

MTI