Hosszú idő után újra Magyarországon is "megáll" a gyorsaságimotoros-világbajnoki sorozat, melynek szeptemberi futama az idei év talán legnagyobb érdeklődéssel várt hazai sporteseménye lesz.
A versenyre szeptemberben 20-án Sávolyban, a vadonatúj Balatonringen kerül sor. Legutóbb 1992-ben rendeztek gyorsaságimotoros futamot Magyarországon.
A technikai sportok kedvelői a MotoGP mellett – megszokott módon – hazai Forma-1-es futamnak is örülhetnek, erre 2009-ben a szokásosnál korábban, július 26-án kerül sor a mogyoródi Hungaroringen.
Nagy világversenyekkel ugyanakkor nem lesznek elkényeztetve a hazai nézők, hiszen az elmúlt évekhez képest kevesebb világ- és Európa-bajnokságnak ad otthont Magyarország: májusban duatlon Eb, augusztusban pedig kettesfogathajtó vb lesz Budapesten, míg szintén augusztusban Balatonfüreden a vitorlázók 420-as és 470-es kategóriáinak kontinenstornáját rendezik.
A jól bejáratott nemzetközi tornák viszont idén sem kerülik el az országot. Így például vívásban (női párbajtőr és férfi kard GP, női kard és férfi tőr Vk), öttusában (női és férfi Vk) és kajak-kenuban (gyorsasági Vk) ezúttal sem maradnak el az itthoni Világkupa-, illetve Grand Prix-viadalok, mint ahogy Szombathely február végén a megszokott módon vendégül látja a kötöttfogású birkózók nemzetközi elitjét (Golden Grand Prix és csapat Vk). A férfi cselgáncsozók februárban ezúttal is megméretik magukat a VK-sorozatba tartozó Hungária Kupán, míg ökölvívásban 2009-ben újra megrendezik a férfiaknak a komoly nemzetközi ranggal bíró Bocskai emlékversenyt Debrecenben februárban, a nőknek pedig a Boszorkány Kupát Pécsett augusztusban. Mindezek mellett a triatlonosok tiszaújvárosi Világkupa-versenye augusztusban, valamint a női teniszezők Budapest Grand Prix-ja júliusban emelkedik ki a hazai versenynaptárból.
MTI