Győrfi Alen: „Most már nem adhatom alább”

image Eljött az a pillanat Imolában Győrfi Alen számára, amiért egy évvel ezelőtt nekikezdett a „négyütemű ezres kalandjának”. A tanulóévet követően a 2012-es szezont azonnal pontszerzőként kezdte, és a megszerzett 12. hellyel azt is bizonyította a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője, hogy ebben az évben már a középmezőny elején kell vele számolni.

Tavaly éppen Assenben kezdte meg a szereplését a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában, és most a legendás pályára visszatérve legalább az idénynyitón elért helyezését szeretné megismételni.

Györfi Alen egy évvel ezelőtt éppen Assenben kezdte meg szereplését a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában. Noha a kategória abszolút újoncaként vágott bele a nagy kalandba, abszolút odatette magát az első szabadedzéstől kezdve, és a 26. rajthelyről indulva végül a 22. lett, miközben majdnem három és fél másodpercet javított – péntek délelőtt 1:45.295, míg a futamon 1:41.940 – vasárnapig a legjobb köridején. Az idei esztendőt azonnal pontszerzőként zárta Imolában – a 12. hellyel 4 pontot szerzett -, és ezt a szereplését Assenben is szeretné megismételni.

„Az imolai futamot követően már nagyon vártam az asseni hétvégét. Már tudom, hogy ott van a helyem a pontszerzők között, és azt is tudom, hogy innentől kezdve nem is szeretném alábbadni ennél. Mindenképpen azt remélem, hogy a tavalyi adatok és az idei szezonra megtalált beállítások segítségével ezúttal is képes leszek az időmérőn a legjobb 15 közé kerülni, és ha ez sikerül, akkor teljesülhet az álmom, és Assenból sem kell üres kézzel távoznom. Bízom abban, hogy az Imolában tapasztalt technikai gondok ezúttal elkerülnek majd” – fogalmazta meg elvárásait saját magával szemben a 22 éves motoros.

A csapattulajdonos is bízik abban, hogy folytatni tudja Alen az imolai formáját, hisz most már elvárás a pontszerzés a versenyzővel szemben. Ám azzal azért ő is tisztában van, hogy vannak olyan tényezők, amelyek megakadályozhatják a motoros újabb remek eredményét.

„Tisztában vagyok azzal, hogy az asseni futam teljesen más lesz, hisz itt nagyon rég motorozott Alen. Sajnos egyelőre a motoron semmilyen új fejlesztés nem lesz, ráadásul fejtörést okoz az egész csapatnak az új Pirelli abroncs, melynek magassága mind elől, mind hátul megváltozott, és ez Alen stílusbeli fejlődése és gyorsulása miatt is új beállításokat igényel majd. Az imolai pontszerzéssel egyébként Alen elérte azt, hogy a szerződésünket véglegesítjük a támogatóinkkal, és ez számára biztosítja idén és az elkövetkező években is a kiemelt szerepet. Sőt, az asseni futamon elkezdjük a megbeszéléseket a 2013-as évadra, és nem titok, a futamon nyújtott teljesítménye Alennek döntően befolyásolhatja a megbeszélések kimenetelét” – árulta el Kelemen Krisztián.

A világbajnokság állása

1. Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia GoldBet, BMW S1000 RR) 25 pont, 2. Loris Baz (MRS, Kawasaki ZX-10R) 20, 3. Eddi La Marra  (Barni Racing Team Italia, Ducati 1199 Panigale) 16, 4. Markus Reiterberger (Team Alpha Racing, BMW S1000 RR) 13,… 12. Győrfi Alen (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) 4.

Assen (Hollandia)

A pálya neve:TT Circuit Assen

Pálya hossza: 4542 m

Pole pozíció: a pálya bal oldalán

Bal kanyarok száma: 11

Jobb kanyarok száma: 6

Irány: az óramutató járásával megegyező

Célegyenes hossza: 560 m

Körrekord a Superstock 1000-es kategóriában: 1:39.050 – Sylvain Barrier (2011)

2011 – versenyben futott leggyorsabb kör: 1:39.050 – Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia Superstock)

2011 – pole pozíció: 1:39.208 – Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia Superstock)

2011 – verseny győztese: Davide Giugliano – Althea Racing

Assen röviden

A szurkolók által a motorsportok katedrálisaként emlegetett Assenben az első versenyt 1925-ben, a környékbeli falvakon keresztül – Borger, Schoonloo és Grolloo – rendezték meg, egy huszonnyolc és fél kilométer hosszú pályán. Az első győztes Piet van Wijngaarden volt egy 500 cm3-es Nortonnal. A következő években a pálya vonalvezetésén változtattak, ám Assen életében az igazi áttörés 1955-ben következett be.

Az eredeti pálya közelében egy teljesen új, kifejezetten a gyorsasági-motoros világbajnokság mezőnyének számára épített ringet alakítottak ki. A pálya hossza kezdetben 7705 méter volt, ám mára ezt 4542 méteresre csökkentették. A legutolsó változatást két éve hajtották végre, amikor egy új sikánt helyeztek el a pályán.

A Superbike világbajnokság versenynaptárában 1992 óta állandó résztvevő Assen, ami annak fényében nem meglepő, hogy a „katedrális” az egyik legkedveltebb helyszínnek számít a motorosok körében. A kiváló tapadásnak, a rendkívül technikás vonalvezetésnek és a kiszámíthatatlan időjárásnak köszönhetően biztosak lehetünk az izgalmas versenyekben.    

A TT Circuit Assen mintegy 100.000 néző befogadására alkalmas – 47 ezer állóhely, míg 53 ezer ülőhely – versenypálya, ami az autóval érkezőket egy körülbelül 60 hektáron elterülő parkoló várja. A pilóták biztonsága, mint mindenhol, így Assenben is kiemelten fontos, hiszen egy közel 30 kamerából álló zárt TV-rendszert építettek ki, ami biztosítja a verseny irányítóit, hogy semmiről se maradhassanak le. A bokszutcában 34 garázs áll a pilóták és a csapatok rendelkezésére, míg a média számára fent tartott szobában 300-an foglalhatnak helyet. A versenyen körülbelül 400 alkalmazott (tűzoltók, operatőrök, marsallok, stb.) vesz részt, míg a versenyzők és a nézők orvosi ellátásáért közel 200-an felelősök.

 

A hétvégi Superstock 1000-es asseni futam menetrendje

Április 20., péntek  

08.45-10.15: motorok technikai átvétele 

11.00-11.30: első szabadedzés

14.45-15.15: első időmérő edzés

 

Április 21., szombat

09.00-09.30: második szabadedzés

17.05-17.35: második időmérő edzés

Április 22., vasárnap

09.00-09.10: bemelegítés

10.30: verseny (13 kör – 59,046 Km)

A futamot az Eurosport2 közvetíti – vasárnap 10.45 -, míg a szurkolók a hétvége eseményeit folyamatosan nyomon követhetik a facebook-on.