A Kalo-Méh-Kecskeméti SE szombati, kaposvári győzelme után kedden a Messzi István Sportcsarnokban folytatódik a férfi Extraliga döntője, amelyben a címvédő somogyiak összesítésben 2:1-re vezetnek.
A 18 órakor kezdődő mérkőzés nagy izgalmakat ígér, hiszen míg az alföldiek a finálé folytatásának lehetőségéért küzdenek, addig a vendégek Kecskeméten szerezhetik meg a bajnoki címet.
A Kecskemét szombaton nagy meglepetésre, de teljesen megérdemelten 3:1-re győzött a bajnoki címvédő otthonában. A sikernek azonban akkor lehet igazán nagy jelentősége, ha hazai pályán is megismétlik a bravúrt. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban a Kaposvárnak már csak egy sikerre van szüksége, de a Kecskemét edzője szerint a lelki fór most náluk van!
„Ennek a bajnoki döntőnek még most is a Kaposvár az esélyese, több szempontot is fel tudnék sorolni, amiben előttünk állnak – mondta Gyurkó Sándor. – Egyetlen szempont miatt gondolom, hogy esélyesebbek lehetünk: lelkiekben jelenleg jóval a kaposváriak felett állunk. Ők párját ritkító ünneplésre készültek szombaton, de öt perccel a lefújás után már síri csend volt a csarnokban, nem erre gondoltak. Feszültek voltak az első játszmától kezdve, rengeteget hibáztak, mi pedig a magunk módján, lelkesen, kevés hibával játszottuk végig a meccset.”
A tréner statisztikai adatokkal is alátámasztotta véleményét. „Tudok mondani három mutatót, amiben eddig mi a Kaposvárt nemhogy ott a kis teremben, de még a saját csarnokunkban sem tudtuk felülmúlni – folytatta Gyurkó mester. – Az első, hogy több ászt ütöttünk, mint ők. A második, hogy jobban fogadtunk nyitást. Hangsúlyozom, a saját termükben! A harmadik pedig az, hogy több pontot érő blokkot hoztunk, mint ők. Három nagyon fontos elemben a Kaposvár fölé nőttünk. A lelkesedésről, a szívről pedig nem is beszélek, mert ott olyan különbség volt a két csapat között, amit zongorázni sem lehet.”
A kecskeméti szakemberkedden nem számíthat a legutóbbi mérkőzés harmadik játszmájában vállsérülést szenvedő Tóth II Gáborra, akit Rapi Róbert fog pótolni. „Rapival felnőtt edzőként három évet végigdolgoztam már, és junioredzőként is több éven keresztül treníroztam – mondta Gyurkó Sándor. – Úgy gondolom, hogy Rapi Robi, csakúgy, mint szombaton, a negyedik játszmában, meg fogja állni a helyét, és ha lesznek gyengébb pillanatai, akkor a többiek segíteni fogják.”
A szakember szerint a szombati bravúrt követően többen úgy gondolták, hogy a címvédő nagy mellényének köszönhette a hazai vereséget, Gyurkó azonban nem osztja ezt a véleményt. „Szerintem nem elbizakodott volt a Kaposvár, hanem a rájuk nehezedő nyomást nem tudták feldolgozni – közölte a Kecskemét edzője. – Ennek a tehernek egy része most már a mi vállunkat nyomja, kérdés, hogy ezt mennyire tudjuk elviselni. Bízom benne, hogy a nehéz pillanatokban a nézők átsegítik a csapatot a holtponton.”
Ami szombaton nem jött össze, kedden sikerülhet a Kaposvárnak. A somogyi együttes tovább küzd a Kecskeméttel az aranyéremért. A hétvégi meccsen csak Németh Ferenc nőtt fel a feladathoz, a többi kulcsember teljesítménye jelentősen elmaradt a várakozástól.
„Ez a pofon kijózanító erejű lehet – mondta Zarka Péter, a Kaposvár edzője. – Abszolút úgy érzem, hogy a társaságban benne van az idegenbeli győzelem, ezt már sokszor bizonyították a fiúk. Fel kell dolgozni a vesztes mérkőzést, profik vagyunk, úgy érzem, menni fog.”
A kecskemétiek úgy számolják, hogy kilenc éve nem tudtak meccset nyerni Kaposváron. Véleményük szerint ez azt jelenti, hogy most átlépték a saját árnyékukat, és hazai pályán esélyessé lépnek elő. „Szeretnénk otthon sok néző előtt még jobban visszajönni ebbe a bajnoki döntőbe – mondta Gyurkó Sándor. – Bízom benne, hogy remek lesz a hangulat, mi pedig hasonló felfogásban fogunk játszani, mint szombaton, idegenben.”
A mérkőzésre 13 óra 30 perckor különbusz indul a kaposvári Városi Sportcsarnok parkolójából.
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu