Bár 2009 augusztusában visszavonult, Rácz Dénes mégsem tudott eltávolodni a szorítók világától. A K-1 Magyar GP-győztes reaktiválása után remek sorozatot tudhat maga mögött, győzelmeinek számát tovább növelheti a szűkebb pátriájában, Békéscsabán március 12-én megrendezésre kerülő gálán.
– A keceli rendezvényen „széttérdelted” a moldáv srácot, esélyt sem adtál neki, kirobbanó formában meccseltél. Látszott, tele vagy energiával, egyáltalán miért vonultál vissza 2009-ben?
– Sok összetevője van ennek – kezdi Rácz Dénes. – A munkám miatt egyre kevesebb lehetőségem van arra, hogy a magamtól elvárt szinten készüljek fel a mérkőzésekre. A munkám megköveteli a fizikai fittséget, ám ez más jellegű, mint amit a szorítóban várnak el tőlem. Nehéz rávenni magam arra, hogy a munkahelyi feladataim után még az edzőteremben is elvégezzem a tréningeket. Emellett a családommal, a feleségemmel és a kislányommal is szeretnék minél több időt tölteni. A mindennapi edzésekre való utazások plusz három órás elfoglaltságot jelentenek, így nem könnyű a feladat.
– Ennek tükrében érthető a 2009 augusztusában meghozott döntésed, ám szurkolóid szerencséjére mégiscsak kitoltad karriered befejezésének időpontját. Említetted a civil munkádat, mivel is foglalkozol mostanában?
– Csak annyit szeretnék mondani, hogy a rendőrség kötelékébe tartozom, de ez a Török Imre elleni mérkőzésem előtt a beharangozó cikkekből már kiderült.
– Na igen, kommandósok csatájaként harangozták be a bunyót. Hatalmas, látványos hirig volt az orosházi matek, a gála egyik legjobb ütközetének titulálta a szakma, de a közönség is vastapssal jutalmazta mérkőzéseteket.
– Igen, tényleg jó meccs volt. A rendezők az orosházi gála előtt megkérdezték, kivel szeretnék összecsapni, én pedig Török Imrét mondtam. Az itthoni harcosok közül ő jelentett kihívást számomra, persze, ezzel nem akarok másokat megsérteni, tudom, vannak feltörekvő tehetségek is. Biztos voltam benne, hogy Imivel olyan, nyílt csatát tudunk vívni, ami a közönségnek is fog tetszeni. Így is történt, örülök, hogy a visszajelzések szerint nem okoztunk csalódást. Nagyon örülök, hogy győztesen sikerült elhagynom a ringet.
– Kecelen a moldáv srácnak nem sok esélyt adtál, kitűnő teljesítményt nyújtottál szezonkezdő találkozódon. Mit tervezel még az évre?
– Jó néhány mérkőzést szeretnék vívni 2011-ben, de nem tudom, meddig lesz még motivációm és energiám a versenyzéshez. Csak tökéletes állapotban szeretnék szorítóba lépni, úgy, hogy ha győzök, ha vesztek, sem magamnak, se a közönségnek ne okozzak csalódást. Azt akarom, tiszta legyen a lelkiismeretem, hogy mindent megtettem a győzelemért. Az biztos, hogy március 12-én, Békéscsabán meccselek, egy kemény szerb srác lesz az ellenfelem, majd május közepén egy szolnoki megmérettetés vár rám. De folynak tárgyalások arról is, hogy áprilisban is szorítóba lépek.
– A szerb Luca Stajic nem ígérkezik könnyű ellenfélnek, a 86 kilogrammos kőkemény fighter többszörös szerb bajnok, Balkán Open-, Szerb GP-győztes, a thai- és kick-bokszban is otthonosan mozog.
– A szerbekre amúgy is jellemző, hogy nem adják olcsón a bőrüket. Stajicot nem ismerem, nem láttam még róla videót sem, csak annyit tudok, hogy fiatal, feltörekvő srác, remek eredményekkel. Ám edzője, Miodrag Jotic személye garancia arra, hogy jó bunyóssal kell felvennem a harcot. A szerb szövetség low-kick szövetségi kapitánya és a szerb IFMA szövetség elnöke személyes jó ismerősöm, tőle kértünk segítséget, hogy ajánljon egy jó riválist a békéscsabai mérkőzésre, hogy egy nagy csatát vívjunk. A Melvin Menhoef elleni meccs előtt ő biztosított szpárringpartnereket, akkor is remek ellenfelekkel készülhettem. Szóval most is biztos vagyok benne, hogy Miodrag Jotic olyan riválist küld ellenem szorítóba Békéscsabán, akivel nagyot kell küzdenem.
– Mennyire van benned pluszfeszültség a csata előtt, hogy lakóhelyeden, Békéscsabán kell szorítóba lépned, ahol meg kell felelned szurkolóid igen magas elvárásainak?
– Ahogy meghallom a spártaiak „hívó szavát”, azaz elindul a bevonuló zeném, kizárom a külvilágot, csak a harcra koncentrálok. Mindegy, hogy Katmanduban vagy Békéscsabán lépek ringbe, csak az lebeg a szemem előtt, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam. Remélem, sokan kijönnek szurkolni, ám nem csak értem szorítanak majd, az én meccsem csak egy a huszonkettőből. Sok környékbeli srác is szorítóba lép, ők ugyanúgy megérdemlik a bíztatást.
– A szerénységet, sportszerűséget most sem nélkülözöd, sok sikert kívánunk a békéscsabai matekra!
Jár a dicséret a március 12-i békéscsabai gálát szervező Ász Promotionnek, a Szent István Egyetem Gazdasági karának csarnokába az ország minden tájáról érkeznek csapatok. A házigazda Ászok mellett ringbe lépnek a nyíregyházi Helmeczi Team, az ózdi és a debreceni Pitbullok harcosai, de nem hiányoznak majd a bajai és a keceli bunyósok sem. Persze, a vélhetően szép számú publikum elsősorban a környék fightereinek fellépésére kíváncsi, a békéscsabai és békési sportolók mellett az eleki Gyuszek Team Légió képviselői is tiszteletüket teszik a rendezvényen.
Forrás: Balogh Zoltán