Némi megdöbbenéssel értesültem róla, hogy az NB I küszöbére érkezett, NB II-es Debrecen csapatának játékosa, Dzsudzsák Balázs felajánlotta szolgálatait a magyar labdarúgó válogatottnak azzal a felkiáltással, hogy még tudna segíteni.
Dzsudzsák Balázs az NB II-ből ajánlkozik Marco Rossinak
Mit nem mondjak, nem hiszem, hogy tömegtüntetésre kerülhet sor azért, hogy „Balázska” visszakerülhessen a nemzeti együttesbe.
Neki megvoltak ennél az alkalomnál a sokkal nagyobb lehetőségei arra, hogy – ha valóban akart volna – tényleg segítsen a válogatottnak. Ez az időszak akkor volt, amikor „őuraságának” módjában állt választani: Európában marad és a nehezebb útra lépve, valóban a további fejlődését tartva legfontosabbnak, egy komoly igénybevételt jelentő munkát vállalni egy élcsapatnál. A mérleg másik serpenyőjébe pedig a pénz került: minél többet szerezni, minél kevesebb ráfordítással.
Emberünk a kényelmesebb megoldást mellett döntött, amiben nyilván megvolt a maga része a hasonlóan pénzéhes menedzserének, Vörösbaranyi Józsefnek is,
aki Balázskát a háborús állapotokban éldegélő távoli területre, Mahacskalába elvezényelte – nyilván közös megegyezés alapján. Ennek éppen tíz esztendeje, s már akkor végérvényesen eldőlt, hogy Dzsudzsák semmiképpen nem lesz az, aki esetleg lehetne.
Eddig ez mind rendben van, hiszen mindenki azt csinál, amit tud és akar. Márpedig ő a pénzt, a több és még több pénzt választotta. Közben kétségtelenül így is voltak jó meccsei a nemzeti együttesben, de számos alkalommal csak „alibizett”, miközben a Nemzeti Sport első oldalán hathasábos címekkel kábította a Nagyérdeműt: „Ez a munkánk!” és hasonló szlogeneket puffogtatott. Azután a pályán nem egy alkalommal a 90 perc is kevés volt ahhoz, hogy akár csak egyetlen, valamirevaló lövést is eleresszen.
A dolgozó nép hős fia – hála az MLSZ „futtatásának” – csökkentett üzemmódban is eljutott 108 válogatottságig, ami Király Gáborral társbérletben abszolút csúcsot jelent számára. Pedig
hol jöhet ő egy Bozsik Józsefhez, aki csak 101 válogatottbeli szereplésig jutott el! Hála Csányi Sanyi bácsiék káderpolitikájának, ő 108-nál állt meg.
Most pedig – egyéb lehetőség hiányában – a magyar második vonalban játszva – világgá kürtöli: még tudna segíteni…
A legnagyobb baj az, hogy SENKI nincs széles e hazában, aki meg merné mondani neki: „Balázska”, a te időd lejárt, ne ajánlkozzál! Játszogass el még egy ideig Debrecenben, azután vonulj vissza, lehetőleg idejében. A válogatottat pedig felejtsd el, csak a szépre emlékezzél.
Ha így tennél, mindenkinek jót tennél…
(jochapress / Jocha Károly)
