Haaland hétfőn már az orvosin is átment új klubjánál, játékost cserélhet a Barca a Cityvel – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: A brit The Athletic információi szerint a Manchester City akár napokon belül bejelentheti a Borussia Dortmund norvég csatára, Erling Haaland szerződtetését, miután a felek mindenben megegyeztek egymással. A portál úgy tudja, hogy az angol éllovas 64 millió fontot fizet a gólzsákért, aki öt évre írhat alá. Ezt erősíti meg Fabrizio Romano is, aki szerint a játékos már az orvosi vizsgálatokon is átesett.

Liverpool: Közel állnak a Vörösök ahhoz, hogy szerződtessék a skót Aberdeen 18 éves jobboldali védőjét, Calvin Ramsay-t. A Pool több mint 6 millió fontot fizethet érte, ami klubcsúcsot jelentene a skótoknál az eladási oldalon. Ramsay az idényben elnyerte az év legjobb fiatal játékosának járó díjat hazája élvonalában. A skót bajnokságban 22 meccsen lépett pályára a tini, aki egy gólt szerzett és öt gólpasszt is kiosztott. (Sky Sports)

Jürgen Klopp a Real Madridot és a Chelsea-t is megelőzve lecsaphat a Monaco 22 éves francia középpályására, Aurelien Tchouamenire. (Marca / Metro)

Manchester United: Az MU korábbi ikonikus középpályása, David Beckham reméli, hogy a 37 éves Cristiano Ronaldo a következő szezonra is az Old Traffordon marad. (Talksport) Közben Ronaldo állítólag azt mondta a csapattársainak, hogy marad a Unitednél, ha a nyáron érkező új menedzser, a holland Erik ten Hag is így akarja. (Star)

A korábbi holland válogatott középpályás, Fred Rutten nemet mondott az ajánlatra, hogy Erik ten Hag egyik segítője legyen az MU-nál, ehelyett inkább visszatérhet a PSV Eindhovenhez. (The Guardian)

Arsenal: Mohamed Elneny szerződést hosszabbíthat az Ágyúsokkal, a játékos várhatóan két évre vagy 1+1 évre ír majd alá. (David Ornstein)

Leicester City: Beletörődtek abba, hogy a nyár folyamán több kulcsjátékosukat is elveszítik majd. A 25 éves belga középpályás, Youri Tielemans, a 25 éves angol középpályás, James Maddison és a 24 éves angol szélső, Harvey Barnes is eligazolhat. (Mail)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Miután – sajtóhírek szerint – a Manchester United világbajnok francia középpályása, Paul Pogba nemet mondott a városi rivális City megkeresésére, Pep Guardiola a Barcelonából szemelt ki magának játékost a 24 éves Frenkie de Jong személyében. Állítólag felmerült annak a lehetősége, hogy az angolok cserébe a 27 éves portugál szélsőt, Bernardo Silvát adnák a katalánoknak. (ESPN)

Atlético Madrid: A spanyolok élénken érdeklődnek a Manchester United 24 éves angol válogatott jobbhátvédje, Aaron Wan-Bissaka iránt. (Todo Fichajes)

Villarreal: A Manchester United és a Chelsea is szeretné szerződtetni Pau Torrest, akiért 55-60 millió euró körüli összeget kell adni. Jelenleg a MU tűnik a komolyabb érdeklődőnek, de ott még Erik ten Hagnak is rá kell bólintania az üzletre. (Fabrizio Romano)

OLASZORSZÁG

Internazionale: Hiába próbálná meg az Arsenal szerződtetni a milánóiak argentin támadóját, Lautaro Martinezt, az Inter nem akarja eladni a 24 éves játékost. (Gazetta Dello Sport)

Hellas Verona: Bundesliga- és Serie A-csapatok mellett a Tottenham is vinné a Verona 27 éves cseh középpályását, Antonin Barakot. (Inside Futbal)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: A Bayern 20 millió euró körüli összegért venné meg az RB Leipzig 24 éves osztrák középpályását, Konrad Laimert. (Fabrizio Romano)

Dortmund: Karim Adeyemi ügynöke, Thomas Solomon elismerte, hogy közel állnak a megegyezéshez a németekkel. Az RB Salzburg csatára ötéves szerződést köthet a Dortmunddal, és a kontraktusban nem lesz kivásárlási összeg. (Fabrizio Romano)

RB Leipzig: Az Arsenal, a Chelsea és a Manchester United is megpróbálja szerződtetni a nyáron a lipcseiek 24 éves francia támadóját, Christopher Nkunkut. (Football.London)

Mainz: Jeremiah St. Juste 9,5 millió euróért a lisszabonin Sportinghoz szerződik. A játékos testvére, egyben ügynöke ma már Portugáliában tárgyalt a szerződéskötésről. (Fabrizio Romano)