Hadfi Dániel, Európa-bajnok cselgáncsozónk már a riói vébé első napján megszerezte a magyar csapat első (bronz)érmét és egyben első olimpiai kvótáját. A Brazíliából a hét közepén visszatérő Hadfi ezzel hivatalosan is a Peking Klub tagjává vált.
– Egy kvalifikációs versenyen nem egy sportoló számára kivételesen másodlagos akár még az érem is, legfontosabb a kvóta.
– Valóban érthetően sokan így vannak ezzel, de nekem már igazán a verseny előtt sem kellett aggódnom – kezdte Hadfi. – Nálunk a világbajnoki helyezés mellett a ranglistás helyezéssel is ki lehet jutni Pekingbe. Én az idei eredmények alapján vezetem az európai toplistát, amelyről az első kilenc ott lehet Pekingben, vagyis úgy számoltam, már nem lehet nagy gond. Ez lelkileg némi könnyebbséget jelentett, nem kellett görcsölni, s szerettem volna érmet szerezni.
– Sikerült is. Ráadásul nem hiányzott sok ahhoz, hogy a legfényesebbért küzdhessen!
– Bosszant kicsit, hogy nem sikerült legyőzni a brazil Luciano Correát az elődöntőben, de így is büszke vagyok arra, hogy a világon a harmadik legjobb vagyok a súlycsoportomban. Délután négy körül fejeztem be a negyedik meccsemet, s csak este 11 tájban léptünk tatamira a döntőért. Soha, sehol nem tartanak ekkora szünetet – hiába próbáltam kikapcsolni, pihenni, nem igazán jött össze. Jól kihasználták a hazai pályát, mert a brazil fiút sehol nem láttam, gondolom neki volt lehetősége elvonulni valahova. A hosszabbításban hibáztam, így megérdemelten nyert. (Luciano Correa végül az aranyat is megszerezte – A szerk.) Annak viszont örülök, hogy sikerült összekapnom magam a szünetben, s a vigaszágról győzelmekkel érkező bosnyák fiút megvertem a bronzmeccsen, így dobogóra állhattam.
– Ezzel immár hivatalosan is a Peking Klub tagja lett…
– Jól esett, hogy bekerültem a kiválasztott sportolók közé – folytatta a dzsúdós. – Korábban egy keretedzésen mondták meg, s hihetetlenül feldobott a megelőlegezett bizalom, jól is teljesítettem azon a tréningen. És most még jobb érzés, hogy egy vb-bornzzal és kvótával erősítettem meg a pozíciómat a Peking Klubban. Nagyon tetszik az autó, amit kaptunk, és én amúgy is imádok vezetni. Amikor szembejön egy hasonló kocsi, akkor dudálunk, integetünk egymásnak, mint egy valódi csapat tagjai. Olykor az emberek is megállítanak, ez nagyon jó érzés. Nem egyszer a kocsit látva többen összekevertek az ismerőseikkel, mert azt hiszik, ő utazik benne. Amikor kiderül, hogy mégsem, akkor is rendre barátságos mosolyt kapok. No, és beleszerettem a sportos Seat Leonba, nehéz lenne megválni tőle… Annak idején, kezdőként, a válogatott melegítőjéről álmodoztam. Most egy szűk gárda „melegítőjét” kaptam meg, és nagy becsben is tartom.
