Sikeresen lezajlott a 34. gr. Széchenyi István Emlékverseny és a 14. Nemzetközi Budapest Kupa. Március 14-én 465 beülővel és 67 egységgel igazi nemzetközi mezőny gyűlt össze az Óbudai-sziget mellett.

Néhány héttel a februári Evezős Ergométeres Országos Bajnokság után gyönyörű tavaszi időben, remek hangulatban rajtolt el az evezős szezon a fővárosban. A Budapest Cup Regattán a csapatok kiváló körülmények között mérhették össze erejüket az évadnyitó regattán, amelyre tíz országból érkeztek nevezések.


A nap egyik nagy sikere volt, hogy a házigazda Danubius Nemzeti Hajós Egylet csapata diadalmaskodott a férfi nyolcasok mezőnyében, míg női négypárban a Budapest Evezős Egyesület egysége állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Egypárban Tamás Bence (VVSI) bizonyult a legjobbnak.

A mezőnyben fiatal tehetségek és tapasztalt evezősök egyaránt rajthoz álltak: a legfiatalabb versenyző 13 évesen, míg a legidősebb 83 évesen teljesítette a távot. Több olyan sportoló is érkezett, akik már ifjúsági világbajnokságon szereztek érmet, vagy már az 1976-os és 1980 as olimpiát is megjárták.





A többi között egypárevezősök, női négypárok illetve nyolcasok / nyolcpárak is versenyeztek, köztük több ország egyetemi egységeivel.




Orbán Gergely, a szervezők képviseletében kiemelte, hogy a rendezvény a DNHE, mint rendező egyesület, a közel 30 önkéntes, valamint a Magyar Evezős Szövetség és a Re-Mence Kft. támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Ezúton is köszöni mindenkinek a munkáját és hozzájárulását ehhez a fantasztikus eseményhez!
Eredményekért KLIKK IDE!
A teljes képgalériáért keresd fel Facebook-oldalunkat!
Köszönjük minden versenyzőnek, edzőnek, szurkolónak és segítőnek, hogy együtt indíthattuk el a 2026-os evezős szezont.
A Hagyományosan Budapesten indult a szezon bejegyzés először Magyar Evezős Szövetség-én jelent meg.


