Hakkinen nem ajánlja Alonsónak a kihagyást

F1

2015. december 7. hétfő, 21:45

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A finn expilóta szerint rossz ötlet lenne, ha Fernando Alonso mégis kihagyná a 2016-os F1-es szezont – ő maga is egy évet tervezett kihagyni 2002-ben, mégis örökös visszavonulás lett belőle.

A Fernando Alonso ideiglenes visszavonulásáról szóló pletyka először az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén söpört végig a paddockon, miután Ron Dennis félre nem érthető nyilatkozatában azt találta mondani, hogy bár a spanyol a McLarentől fog visszavonulni, a 2016-os évadot akár erőgyűjtésre is használhatja – távol a versenypályáktól. A kétszeres világbajnok azonban nem volt rest, és azon melegében cáfolta a média értesüléseit, hozzátéve, hogy még jövő februárban is biztosan erről fogják kérdezgetni.

Mika Hakkinen – aki mostanában minden, F1-ben zajló eseményről elmondja a véleményét – 2001 végén döntött úgy, hogy kihagy egy évet, de a finn úgy megszokta a „csendes” életet, hogy soha nem tért vissza versenyzőként az F1-es pályákra. 2006-ban viszont egy teszt erejéig beugrott a McLaren MP4-21-esébe (tesztjéről itt emlékeztünk meg bővebben), ebből kifolyólag pedig úgy érzi, Alonsónak nagyon nehéz lenne a helyzete, ha kihagyná a következő szezont.

„Nekem volt arra lehetőségem, hogy visszatérjek egy év szünet után, de rájöttem, hogy vége, ennyi, és boldog is voltam így” – idézte Hakkinent az Autosport. „Úgy fejeztem be a karrieremet, hogy futamokat nyertem, Fernando viszont nincs ilyen helyzetben. Szerintem nem kellene feladnia a harcot, ha már egyszer elkezdte, és úgy vélem, nagyon nehéz helyzetbe kerülne, ha kihagyna egy évet.”

Forrás: www.formula.hu – RSS