Häkkinen szerint Schumi visszatérhet

Michael_Schumacher.jpgMika Häkkinen szerint Michael Schumacher két-három éven belül visszatérhet a Forma-1-es pályára!

A száguldó cirkusztól 2001-ben búcsúzó, jelenleg pedig a német túraautó-bajnokságban szereplő finn versenyző cáfolta a saját maga visszatéréséről keringő pletykákat, még úgy is, hogy a közelmúltban tesztelt egyet a McLarennél. „Én már semmiképpen nem térek vissza, de szerintem Schumi talán igen. Eljön az idő, amikor nagyon hiányozni fog neki a Forma-1 világa, és erősen elgondolkodik a dolgon. Az is lehet, hogy valamelyik másik sorozatban, mondjuk a DTM-ben áll majd rajthoz” – fejtegette Häkkinen korábbi barátja, a hétszeres világbajnok német pilóta jövőre vonatkozó lehetőségeit.

Mobilpress