Halmay úszókupa: Cseh, holland és magyar győzelmek

image

A szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület 12. alkalommal rendezte meg a Halmay Kupa amatőr úszóversenyt, ahol a férfiak versenyében szenzációs rekord született, de más érdekességekkel is szolgált a kupa.

Ismét Bükfürdő adott otthont a vasi olimpiai baráti kör rendezvényének, ahol a hagyományoknak megfelelően 50 yard (45,72 méter) távon mérték össze erejüket a vállalkozó szellemű indulók. Ebben a versenyszámban nyert olimpiai bajnokságot 1904-ben, St. Louisban az egyesület névadója, Halmay Zoltán.

A 14 év alattiak versenye egyre színvonalasabb, a legjobbak a felnőttek mezőnyében is megállnák helyüket. A kőszegi Németh Bálint és a cseh Sára Gottwaldová személyében új győzteseket avattak, a cseh kislány lett a kupatörténet első külföldi győztese. A tavalyi érmesek közül a szombathelyi Gál Tamásnak sikerült ismételnie, ezúttal bronzérmet szerzett.

A felnőtt hölgyek mezőnyében indult a verseny történetének első holland úszója, Jeannemiek Miltenburg, aki rögtön a kupát is hazavitte. A „halmays” Mecséri Annamária ugyanitt a dobogó harmadik fokára állhatott.

A férfiaknál minden idők talán legszínvonalasabb döntőjében az egri Madaras Markó (olimpiai bajnok vízilabdázónk, Madaras Norbert öccse) szenzációs új Halmay-rekorddal (23,06 mp.) győzött, maga mögé utasítva az eddigi csúcstartó, tízszeres győztes Dobre Norbertet, aki szintén kiváló időt úszott.

A verseny fővédnöki teendőit Szabó József, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónk látta el, aki beszélt rendkívül sikeres pályafutásáról, méltatta a kupa ötletét és bíztatta a versenyzőket is. A kupa díszvendége Dušan Dvoran, Halmay Zoltán szülőhelyének, Magasfalunak, a szlovákiai Vysoká pri Morave községnek polgármestere volt, aki el is indult a versenyen.

A XII. Halmay kupa végeredménye – felnőttek (50 yard):
Férfiak: 1. Madaras Markó (Eger) 23,06, 2. Dobre Norbert (Szombathely) 23,47, 3. Keszti Mihály (Szombathely) 23,53
Nők: 1. Jeannemiek Miltenburg (Hollandia) 42,09, 2. Farkasné Domján Szilvia (Győr) 54,12, 3. Mecséri Annamária (Körmend) 1:09,31

A XII. Halmay kupa végeredménye – 14 év alattiak (50 yard):
Fiúk: 1. Németh Bálint (Kőszeg) 27,84, 2. Faragó László (Budapest) 32,69, 3. Gál Tamás (Szombathely) 34,00
Lányok: 1. Sára Gottwaldová (Csehország) 39,74, 2. Tóth Fruzsina (Nyíregyháza) 40,33, 3. Hegedűs Dóra (Szolnok) 54,38

Forrás: www.mob.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.