Hamilton: Matricák tűnhetnek fel a kormányon

F1

2016. március 13. vasárnap, 16:44

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Daimler Media Site

Így látja a Mercedes két pilótája az új szabályokat: Rosberg elfogadja őket, Hamilton azért lát bennük kivetnivalót: vajon mi lesz a rádiós szigorítás hatása?

Több szabály is módosul az új szezontól fogva, ezek egyike a versenyhétvégén felhasználható abroncsokra vonatkozik: a csapatok maguk döntik el, milyen arányban álljon össze keverékekből a pilótánként egy hétvégén felhasználható 13 szett gumi – hogy a versenyzésre ez milyen hatással lesz, egy hét múlva derül ki. Nico Rosberg, a Mercedes pilótája úgy véli, a megváltozott előírás színesíteni fog a nagydíjakon.

„A gumiknak nagyobb hatásuk lehet, mint amire most számítunk. Három keverék közül választhatunk, jobban lehet kockáztatni, ez pedig a változók számát növeli – a változók pedig ebben az értelemben jók. Ez az izgalmakon is segíthet, köszönhetően a Pirellinek” – mondta Rosberg az Autosportnak, akit más élversenyzőkkel ellentétben még nem hallottunk kritikus hangnemben nyilatkozni. „Nagy rajongója vagyok a sportnak, és úgy gondolom, a sportunk jelenleg nagyszerű. Nem vitatom persze, hogy bizonyos dolgokat jobban is lehetne csinálni.”

Rosberg csapattársa, Lewis Hamilton a Mercedes sajtórendezvényén egy másik módosított szabályról, a rádiózás korlátozásáról beszélt – nem elégedett maradéktalanul az újdonsággal, mint kollégája.

„Azért töltöttünk ennyi időt a gyárban és pályán, hogy megértsük, a tiltás értelmében mit lehet és mit nem lehet mondani. Nagy változás lesz, függetlenül attól, hogy egyetértek vagy sem, határozottan úgy vélem, megnehezíti a dolgunkat. Sokkal több mindent kell megjegyezni, számos különböző folyamatot kell elvégeznünk, feladatsorokat végrehajtanunk az autóban, ezért igyekszünk megtalálni a módját, hogyan jegyezzük meg. Lehet, hogy matricákat látnak majd a kormányon, olyan sok dologról van itt szó” – vázolt fel egy lehetőséget Hamilton, még ha első hallásra valószínűtlennek is tűnik.

A háromszoros világbajnok hozzátette, nincs róla meggyőződve, hogy a korlátozás mértéke megfelelő lenne: „Van, amelyik nem segít növelni a tempónkat vagy hasonló, egyszerűen ahhoz van köze, hogy működjön az autó, olyannyira műszaki jellegű. Ezért mondom, hogy néhányunk nem ért vele egyet, mert az autó tempójára vagy nézőkre nincs hatással. De úgy gondolom, az ötlet jó, és talán javulni fog a versenyek során. Az első futamon valószínűleg szenvedni fogunk valamilyen formában, de megpróbálunk a legjobban felkészülni, ahogy tudunk.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS