Az egykori csapattulajdonos, Eddie Jordan azt tanácsolja Lewis Hamiltonnak, hogy ne gondolkodjon csapatváltáson, inkább hosszú időre kötelezze el magát a McLarennel.
A 2008-as világbajnok szerződése az év végén lejár a McLarennel és eddig sokan, sokféle tanácsot adtak neki. Bernie Ecclestone szerint, ha idén sem lesz sikeres a McLarenben, akkor Hamiltonnak el kellene szerződnie Wokingból. A német Bild szerint Hamiltonra lenne is jelentkező, hiszen a Mercedes már régóta fenni a fogát a fiatal angol tehetségre. Ezzel szemben Eddie Jordan úgy véli, hogy Hamiltonnak mindenképpen a McLarennél kellene maradnia.
„A McLaren forrásait és a fejlesztések színvonalát nézve én azt tudom mondani, hogy Lewisnak egy másik csapatnál sem lenne jobb” – nyilatkozta Jordan a BBC-nek.
Jordan azt azért elismeri, hogy a McLarennél jobban is kezelhetnék a 2008-as bajnokot. „Úgy gondolom és ez némi kritika, hogy nekik tanulniuk kell a tavalyi hibáikból.”
Úgy tűnik azonban, hogy ez meg is történt, Hamiltonnak ugyanis új menedzsere van, Mika Hakkinen egykori menedzserének, Didier Cotonnak a személyében, míg a csapat hosszú téli kimenőt adott Lewisnak, hogy sikeresen fel tudjon készülni az idei szezonra. „Úgy tűnik, hogy ezt az időt a McLaren adta neki, hogy elmenjen és összpontosíthasson” – nyilatkozta a csapat egykori pilótája, David Coulthard.