
Noha nemrég egy olyan fotót hozott nyilvánosságra Imane Helif, amin kisminkelve és a haját megcsináltatva akár nőnek tűnhet, azonban esélye sincs arra, hogy a Párizsban, a női ökölvívó torna 66 kilós kategóriájának bajnokaként ott legyen a két hét múlva kezdődő világbajnokságon.
A vitatott nemiségű bokszoló az olimpián többek között Hámori Luca ellen is ringbe lépett, és a pontozásos sikere után meg sem állt a dobogó tetejéig, míg a magyar sportoló az 5. helyen zárta az ötkarikás játékokat.
Az amatőr ökölvívás irányítását átvevő World Boxing (WB) nem akar hasonló botrányt a sportágban, így azt a döntést hozta, hogy július 1. után csak olyan bokszoló léphet szorítóba a nők között, akin elvégeztek egy nemi szűrést, és az abban található értékek egyértelműen igazolják a női mivoltát.
Helif a bejelentést követően visszalépett az Eindhovenben rendezett tornától – itt tért volna vissza olimpiai győzelmét követően –, ugyanis nem vállalta a vizsgálatot.
Az olimpiai 5. helyezett magyar bokszoló – aki jelenleg Madridban készül a szeptemberben rendezendő világbajnokságra – lapunknak elmondta, személy szerint nagyon jó ötletnek tartja a nemi vizsgálatok bevezetését.
– Eddig még nem kellett megcsináltatnom a tesztet, majd a vb előtt erre is sor fog kerülni. Már régen nem foglalkozom Heliffel, nem nézegetem a fotóit, mindössze annyit mondanék vele kapcsolatban, ha aláveti magát az előírt tesztnek és az eredményei azt mutatják, hogy indulhat a női versenyeken, szívesen bokszolnék vele újra. Egyáltalán nem tartok tőle – fogalmazott Hámori Luca.
A 65 kilós magyar ökölvívó az eddigi négy versenyből hármat megnyert – két nemzetközit és a magyar bajnokságot –, míg a legutóbbi cseh tornán két olimpikont legyőzve jutott be a döntőbe, ahol végül igencsak vitatható pontozásos vereséget szenvedett egy Párizst szintén megjárt riválisától.
– Madridban már a felkészülés utolsó fázisát végezzük, és nem titok, fantasztikus körülmények között sok külföldi partnerrel sparingolhatok. – nyilatkozta a lapnak.
– Egyre több a meccsrutinom, jól érzem magam, és nagy izgalommal várom már az év legfontosabb versenyét.
– Noha kicsit tartottam attól, hogy a súlycsoport felső határát egy kilóval lecsökkentették, de dietetikus segítségével simán hozom a 65 kilogrammos súlyhatárt – fogalmazott Hámori Luca.
Úgy érzi, ebben az évben végleg felnőtt a nemzetközi élmezőnyhöz, így abszolút reálisnak tartja a szurkolók által is elvárt vb-érem megszerzését.
– Természetesen a legfőbb célom az aranyérem megszerzése, ami nem lehetetlen, hisz ismerem a mezőnyt.
Ha a sorsolásnál is lesz egy kis szerencsém, akkor valóra válthatom az álmom, és mindenképpen felállhatok majd a világbajnoki dobogóra – mondta a magyar bokszoló.
Írta a Magyar Hírlap