Három ezüst, három bronz Belgrádból

image

A héttagú magyar válogatottat Kovács László szövetségi kapitány és Szántó Imre mesteredző vezette. Káté Gyula, Klasz Árpád és Szellő Imre csak a döntőben maradt alul – a pontozók szerint, mert a kispesti Klasz valójában nem is kapott ki -, Nagy Krisztián, Varga Miklós és Harcsa Zoltán az elődöntőben szenvedett vereséget, Darmos József pedig a négy közé jutásért.

„Versenyzőim közül Klasz Árpi nyújtotta a legjobb teljesítményt, szellemesen, okosan bunyózott, megérdemelte volna a végső győzelmet a kazah Omerzakov elleni döntőben, amelyet igazságtalan ítélettel vettek el tőle. Káténak még van hová javulni, nem ütött eléggé pontosan a mongol Munkherdene elleni fináléban. Amúgy ez a meccs kapta a legizgalmasabb, legfordulatosabb mérkőzésért járó különdíjat. Harcsa Zoli szép győzelemmel kezdett, majd az elődöntőben is nyernie kellett volna, de döntetlen állásnál igazságtalanul megintették szerb ellenfelével szemben, és így kapott ki 12:10-re. Utólag azt kell mondanom, nem is baj, mert a döntőben az üzbég Mamadzsnov túl erős ellenfél lett volna…” – értékelt Szántó Imre, az Unió Kispest mestere, aki azt is megjegyezte, hogy rendkívül hasznos volt a torna, többek között azért is, mert sok balkezessel találkoztak.

kate_szello_836_20110425152748_478.JPG

A nagy visszatérő a félnehézsúlyú Szellő Imre volt, aki két lehengerlő győzelem után a döntőben 16:12-re maradt alul a fiatal kazak Belgibajevvel szemben.

„Ez volt az első tornám a WSB-szezont követően. Kissé furcsa volt 81 kilóban versenyeznem azok után, hogy 85 kilósan bokszolhattam, fogyasztás nélkül. Lassan sikerült csak visszaszoknom a pörgősebb hárommenetes tempóra, talán ez volt az oka, hogy a döntőben a menetek elejét egy kicsit átaludtam. A kazah ellen uraltam a harmadik menetet, ha még tíz-tizenöt másodperc hátra van, biztosan kiütöm…” – mondta a kecskeméti öklöző.

Darmos – jóllehet az első fordulóban szenvedett vereséget a bolgár Eb-ezüstérmes Tervel Pulevtől – kitett magáért.

"Joci az első menetben megilletődötten bokszolt, mintha tartott volna Pulevtől, akitől tavaly a moszkvai Eb-n vereséget szenvedett. A második menetben azonban magára talált, folyamatos nyomás alatt tartotta nagynevű ellenfelét, aki annyira elkészült erejével, hogy a menet vége felé szinte könyörgött a bírónak és a ringorvosnak, hogy figyeljen oda Darmos orrvérzésére, és léptesse le a magyart. Sajnos, ez be is következett, ettől függetlenül Darmos nagyszerűen teljesített" – Értékelte versenyzője produkcióját Kovács László szövetségi kapitány.

Döntők, és a magyarok eredményei:

49 kg: Georgi Andonov (bolgár)-Ganselem Aruinbold (mongol) p. gy. 10:8

52 kg: Purevdorj Serdamba (mongol)-Vanja Bacsics (szerb) p. gy. 17:6

56 kg: Thapa Shiva (indiai)-Detelin Delakliev (bolgár) p. gy. 9:8

Nagy Krisztián-Reda Benbaziz (algériai) p. gy. 2:1

Thapa Shiva-Nagy Krisztián p. gy. 12:7, Nagy harmadik

60 kg: Josh Taylor (skót)-Javkhlan Bariadii (mongol) p. gy. 11:9

Varga Miklós-Oukil Brahim (algériai) p. gy. 16:9

Josh Taylor-Varga Miklós p. gy. 7:6, Varga harmadik

64 kg: Uranchimeg Munkherdene (mongol)-Káté Gyula p. gy. 15:9, Káté második

Káté Gyula-Nacereddine Filali (algériai) 3. m. f. a.

Káté Gyula-Almasbek Alibekov (kazah) 6:6, Káté segédpontokkal győz

69 kg: Manat Omerzakov (kazah)-Klasz Árpád p. gy. 11:10, Klasz második

Klasz Árpád-Sztefan Kojkov (bolgár) 13:1

Klasz Árpád-Aston Brown (skót) p. gy. 9:5

75 kg: Ahmad Mamadzsnov (üzbég)-Alekszandar Drenovak (szerb) p. gy. 14:12, Harcsa harmadik

Harcsa Zoltán-Tumurhuyag Chuluuntumur (mongol) 3. m. f. a.

Alekszandar Drenovak (szerb)-Harcsa Zoltán p. gy. 12:10

81 kg: Azamat Belgibajev (kazah)-Szellő Imre p. gy. 16:12, Szellő második

Szellő Imre-Andrei Sari (moldáviai) 2. m. d. f.

Szellő Imre-Scott Heartley (skót) 2. m. f. a.

91 kg: Tervel Pulev (bolgár)-Sergej Hodic (német) 1. m. d. f.

Tervel Pulev (bolgár)-Darmos József 2. m. sérülés., Darmos 5-8.

+91 kg: Samota Paramjeet (indiai)-Mane Marceta (bosnyák) 13:13, segédpontokkal Paramjeet győz

Írta: Ch. Gáll András – Fotók: Ch. Gáll András www.boxing.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.