Három felépülővel számol a Real Madrid a téli szünetet követően

Jó hírekkel szolgált a Real Madrid mai tréninge, hiszen Vinícius Junior és Arda Güler mellett Dani Carvajal is aktívan részt vett a csapat edzőmunkájában…

(Photo by Antonio Villalba/Real Madrid via Getty Images)

Ahogyan azt Carlo Ancelotti a múlt hét folyamán megjósolta, újabb felépülőkkel számolhat a Real Madrid a januári folytatást követően, hiszen a csapatban ismét bevethetővé válik három korábban lesérült sztárjátékos.

A csapat támadósorában Vinícius Junior visszatértére lehet számítani, míg a középpályán Arda Güler debütálhat, a védelem oldalán pedig Dani Carvajal térhet vissza a januári hónap folyamán.

A három sérülésből felépülő játékos ráadásul már a mai nap folyamán aktív munkát végzett a többiekkel, így a bevetésük akár már a szünet utáni első mérkőzésen megtörténhet, a frissen szerződést hosszabbító olasz szakember, Carlo Ancelotti legnagyobb örömére.

fociclub

A Három felépülővel számol a Real Madrid a téli szünetet követően bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.