Három világbajnok nélkül

Mats Hummels, Jerome Boateng és Thomas Müller egyelőre nem térhetnek vissza a német válogatottba. Joachim Löw nagyon világosan fogalmazott a közelgő EB-selejtezők előtt egy frankfurti sajtótájékoztatón. – Nélkületek képzelem el a selejtezősorozatot és később a tornát is- így üzent Jogi a három müncheni világbajnoknak.

Löw úgy fogalmazott, hogy szövetségi kapitányként kötelessége őszintén elmondania, amit gondol. A német kapitány a közeljövőben több tehetséges, fiatal játékosnak szeretne bizalmat szavazni és reméli, hogy ők élnek is majd a lehetőséggel.

A kapusok között is nagy harc várható. Bár továbbra is Manuel Neuer számít az első számú hálóőrnek, Marc-André ter Stegen hónapok óta remek teljesítményt nyújt a Barcelonában, így mindkettejük előtt nyitva áll a kapu a szó szoros értelmében a pályán is.

A németek idei első mérkőzésüket szerdán, március 20-án vívják Wolfsburgban a szerb válogatott ellen. A felkészülési találkozó után négy nappal már EB-selejtező vár a Löw-fiúkra Amszterdamban a hollandok ellen.

A csoport további tagjai Észak-Írország, Észtország és Fehéroroszág.

T.G.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.