Hat bajnoki cím után a negyedik helyért küzdhetnek Rákospalotán!

femina_padar_anita_xlsport.jpg

Éveken át bérlete volt a magyar bajnoki címre a Femina női labdarúgó csapatának. A rákospalotai klub most odáig lépett vissza, hogy pillanatnyilag a nyolcas mezőnby ötödik helyét foglalja el.

Manapság nincsenek dobogós reményei a klubnak, ezt a tizedik éve itt dolgozó vezetőedző, Kiss László is elismeri.

– Az előző kilenc év során nem kevesebb, mint hat bajnoki címet harcoltak ki lányaink, ám már a tavalyi, a 2008/2009-es bajnokságban is szerényen szerepeltünk, s az alaphelyzet a 2009/2010-es idényben sem változott – summázott az egykori 33-szoros válogatott labdarúgó. – A nyolc részvevős bajnokságban a két őszi fordulót követően a csapat múltjához képest gyengének mondható ötödik helyet foglaljuk el a tabellán.

– Miként vágtak neki a 2009/2010-es bajnokságnak?

– A tények ismeretében már annak is nagyon örülnöm kellett, hogy a tavalyi játékosállományban nem történt drasztikus változás – kezdte a mester. – Ez persze nem azt jelenti, hogy nem gyengültünk. Elment a válogatott Smutzer Angéla az MTK-ba, az U-válogatottban számításba vett Szlovák Krisztina pedig ősztől a Ferencvárost erősíti. Második számú kapusunk, Lengyel Dóra és a mezőnyjátékos Nagy Szabina egyaránt az UTE-hez igazolt. Ennyit azonban ki kell bírnunk még akkor is, ha kijelentem: a Femina egyetlen embert sem tudott igazolni.

– A Femina közelmúltbeni sikersorozata ezek szerint már nem vonzza a játékosokat?
 
– A hat bajnoki aranyérem legfeljebb az idősebbek számára téma, ám a női labdarúgást elsősorban a fiatal generáció mozgatja. Márpedig egy 15-16 éves lányt a legkevésbé érdekel, hogy a majdani csapatában évekkel korábban kik és milyen eredménnyel rúgták a labdát! Ők a szüleik életszerű tanácsait követve igyekeznek minél jobb helyre kerülni. Egy olyan klubhoz, amelynél iskolát, bennlakást, esetleg ösztöndíjat tudnak elintézni. Márpedig a jelenleg női labdarúgó szakosztályt foglalkoztató klubok majd mindegyike fejlődik, lépked előre, ezt-azt biztosít a hozzájuk igyekvő fiatal játékosainak.

– Az utóbbi években szembetűnő az MTK megerősödése, de a Ferencváros is egyre komolyabb erőket mozgósít…

– Ez a két egyesület kétségkívül egyre nagyobb súlyt helyez a női focira. De említhetném az UTE példáját is, ahol szintén odafigyelnek a nőkre is. Egy nagyobb egyesület sokkal könnyebben képes néhány millióval megemelni a nőkre fordítható pénzösszeget, s máris ugrásszerű javulást tudnak felmutatni. Ezzel szemben nekünk ilyesfajta kilátásaink még véletlenül sincsenek.

– Az egyoldalúnak tűnő harcban miben reménykedhetnek?

– Például abban, hogy olykor visszatér egy-egy, korábbi kulcsjátékosunk. Sümegi Éva például szülés után ismét játékra jelentkezett! Szekér Anita pedig a visszavonulásból tért önként vissza. Persze sok éven át tűzoltásra berendezkedni, nem valami felemelő perspektíva, de egyelőre nincs más lehetőségünk a helyzetünk érdemi változtatásra.

– Ötletei lennének?

– Természetesen, de induljunk ki abból, hogy ma már tényleg minden pénzkérdés! Az iskolákban dolgozó testnevelőket érdekeltté kellene tenni abban, hogy a jó gömbérzékkel rendelkező fiatalok közül néhányat a futballpályára irányítsanak. Anyagi ösztönzés hiányában viszont erre semmi esélyünk  nincs!

– Ebben a helyzetben annak is örülnie kell, hogy egyáltalán tudják tartani a helyüket az első osztályban.

– A játékosok lelkesedése, hozzáállása kifogástalan. Néhányan az átlagnál is többet produkálnak. Így Kanta Kriszta, a kilenc év óta az NB I-ben megszakítás nélkül gólkirály Pádár Anita, az önmagát reaktiváló Szekér Anita (képünkön) és Szeitl Szilvia a legstabilabb, ők adják a gerincet. Egyre jobban beépül a csapatba Balogh Henrietta és Gleich Barbara, s a hullámzó formája ellenére is egyre jobb Ködmön Kinga is ebbe a körbe tartozik. Ő egyébként az Aranycsapat egykori balhátvédjének, Lantos Mihálynak az unokája…

– Mivel lenne a tavaszi idényzáráskor elégedett?

– Az MTK, a Szombathely, a Ferencváros és a Győri Dózsa után ötödik a Femina, majd a Taksony, a Pécs és az UTE következik. Nagy bravúrnak tartanám, ha előre tudnánk lépni a negyedik helyre.

Fotó: JochaPress

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.