Hatpercnyi rövidzárlat

image Hiába irányította a mérkőzést a Patriot Budapest, a fiúk nagy árat fizettek egy rövid kihagyásért. Az orosz junior jégkorong bajnokság (MHL) egyetlen magyar csapata hajtott, küzdött, de végül 5-3-as vereséget szenvedett az Amurszkije Tyigri ellen.

 

Remek mérkőzést láthatott csütörtök délután a káposztásmegyeri Jégpalotába kilátogató népes szurkolósereg. A Patriot Budapest az előző napi 4-1-es vereség után szemmel láthatóan felszívta magát és kettőzött erővel küzdött az Amurszkije Tyigri ellen. Dr. Igor Tóth segédedző a mérkőzés után elárulta, elsősorban a fejekben próbáltak „rendet rakni”, másra nem is nagyon lett volna idő egy nap alatt. „Ma csak azok edzettek, akik nem játszottak tegnap, a többiekkel az öltözőben beszélgettünk. A tanulságokat levonva arra jutottunk, hogy határozottabbnak kell lennünk a saját védőharmadunkban, nem szabad túlkomplikálnunk a dolgokat. A cél az volt, hogy ezúttal ne veszítsük el az első játékrészt, és ha lehet, mi szerezzük az első gólt.”

A hazaiak ennek megfelelően bekezdtek és már a támadóharmadban igyekeztek elnyomni a Tigriseket. Az oroszok az első húsz percben szinte csak nyomozták a korongot, de Nyikita Ivandikovnak, a kiválóan védő cserekapusnak és olykor a szerencsének is köszönhetően ki tudták húzni kapott gól nélkül. A Patriot ismét elszalasztott egy kettős emberelőnyt, de a játék képe alapján úgy tűnt, ezúttal nem bosszulja meg magát a dolog.

A második harmad azonban nem úgy kezdődött, ahogy azt a fővárosiak eltervezték. Az oroszok rögtön egy góllal nyitottak, majd a Patriot sokkját kihasználva hat percen belül még kétszer betaláltak. A fiúk nem „takarítottak” rendesen a kapu előtt, az amuriak pedig jól lőttek takarásból. Csakúgy, mint egy nappal korábban, most is 3-0-val vonultak utolsó pihenőjükre a csapatok, és bár ezúttal máshogy alakult a záróharmad forgatókönyve, a fiúk végül nagy árat fizettek a hatpercnyi rövidzárlatért.

Pedig a hazaiak, ahogy kicsúsztak a jégre, szinte azonnal szépíteni tudtak: Michal Salka passzát Martin Kalinac kotorta be. A következő percekben hihetetlen Patriot-tűzijáték vette kezdetét, de a vezetőbíró csúnyán belenyúlt a mérkőzésbe. Egy magyar lefordulásnál Martin Kuritko iramodott meg, és bár elkaszálták, továbbtett korongjával kettő az egyben mehetett a hazai csapat. Csakhogy a bíró közbefújt, majd rövid tanakodás után, színészkedésért kiszórta Kuritkót. A Patriot játékosai először azért reklamáltak, mert azt hitték ziccerben állították meg őket, csakhogy egy oroszt kiküldjenek, majd amikor megtudták, hogy ők kerültek emberhátrányba, teljesen elképedtek.

Hangos füttykoncerttel folytatódott a mérkőzés, a Patriot pedig hiába kért időt, az elszabadult indulatok újabb hazai kiállítást eredményeztek. Az amuriak ki is használták az előnyt, Kuritko éppen kilépett a padról, amikor betaláltak, így újra háromgólos volt a különbség. Fiataljaink azonban még ekkor sem adták fel: a fantasztikus meccset produkáló Martin Kalinac kétszer is remekül tálalt Michal Glemba elé, így négy perccel a vége előtt már csak egy gól volt a különbség. A hazaiak nyomtak volna tovább, de két újabb véleményes kiállítással nem maradt idejük az egyenlítésre. Fél perccel a vége előtt Petr Novak vezetőedző lehívta Boraros kapust, de a fiúk elvesztették a bulit és az oroszok egy üres kapus góllal eldöntötték a meccset.

Nemes Benjámin a mérkőzés után nagyon csalódott volt, de mivel a tegnapi ütéstől bedagadt szája valamelyest lelappadt, most tudott pár szót szólni a találkozóról: „Nagyon nagy megtiszteltetés volt ilyen csapatban az első sorban játszani, úgyhogy igyekeztem meghálálni a bizalmat. Sajnos nem sikerült nyerni, de a szurkolók ma nagyon jók voltak, sokan kijöttek, aminek nagyon örültünk. Köszönjük a biztatást!”

A nemzetközi meccsek miatt az MHL küzdelmei most tizenegy napig szünetelnek, de a játékosok csak három napig pihennek. A héten még két edzést tart a csapat, majd egy rövid otthonlét után többen is hazájuk korosztályos válogatottjában lépnek pályára. A válogatott-szünet után a csapat Fehéroroszországba utazik, ahol előbb a Dinamo Shinnik, majd a Junoszty ellen játszik két-két meccset.

 További információk:

http://www.patriothockey.eu

http://www.jegpalota.hu/

Share: