Haye pontozással elhódította Valujev nehézsúlyú vb-címét

haye.jpg

David Haye pontozással legyőzte a világbajnok Nyikolaj Valujevet, ezzel elhódította tőle a WBA, a Boksz Világszövetség nehézsúlyú vb-címét.

    A bírók közül ketten látták jobbnak 116-112-re a brit öklözőt a szombat éjszakai, nürnbergi mérkőzésen, míg a harmadik 114-114-es döntetlenre hozta ki a kevés akciót hozó összecsapást.
    A cirkálósúlyból feljött Haye, aki harmadik nehézsúlyú csatáját vívta, mozgékonyságával igyekezett megzavarni nála csaknem 30 centivel magasabb és 44 kilóval nehezebb ellenfelét, s ez időnként sikerült is neki. A találkozó előtt beígért kiütéstől ugyan messze állt, de néhány szép kombinációval azért meglehetősen passzív riválisa fölé nőtt.
    "A gyorsaságom volt a siker kulcsa, ráadásul erőset ütök – jelentette ki a brit öklöző a mérkőzés után. – Ha nem bokszolnék, amerikaifutballista vagy rögbijátékos lennék."
    "Ma este egyetlen olyan dolog történt, amire nem számítottam. Egyszerűen olyan volt számomra a mérkőzés, mint egy maraton, és én erre nem álltam készen. Azt hiszem, az utolsó menet volt a döntő, annak is a vége" – értékelt a 213 centis orosz óriás.
    Haye az első brit nehézsúlyú világbajnok azóta, hogy Lennox Lewis csaknem hat évvel ezelőtt visszavonult. Új mérlege: 23 győzelem – ebből 21 kiütéssel – és egy vereség. Frissen szerzett címét először John Ruiz ellen kell majd megvédenie.
    Valujev a második vereségét gyűjtötte be 48 győztesen – 34 alkalommal KO-val – megvívott mérkőzése mellé.