Hegyikerékpár: Parti András és Benkó Barbara lehet az olimpiai résztvevő

image A magyar kvótafutó hegyikerékpáros keret kiemelt C1-es kategóriájú versenyen szerepelt húsvétkor Kolozsváron. A három-állomásos válogató-sorozat második fordulóján kerekeseink Londonhoz még közelebb kerülve, újabb világranglista-pontokat szereztek a nemzetnek: Parti András és Benkó Barbara győzelme tekintetében pedig egyértelművé kezd válni, ők lehetnek kvóta esetén a londoni résztvevők.
 
A Maros Bike-kupa olimpiai-krossz viadalt a válogatottból Benkó Barbara (Focus MIG Team) első, Dósa Eszter (Vitalitás SE) harmadik, Módos Gabriella (Merida Maraton – CST) negyedik; Parti András (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team) első, Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) hatodik, Juhász Zsolt hetedik helyen fejezte be. 
 
Az utolsó válogatóra május 6-án, Grazban kerül sor. Benkónak és Partinak két győzelmét követően, ott teljesítés mellett, akár géphiba esetén is jár az 1 pont, így londoni részvételük – a nemzet kvótája esetén – szinte biztosra vehető. A tartalékversenyző a három állomás alkalmával második legtöbb pontot gyűjtő kerekes, jelen állás alapján Buruczki Szilárd és Dósa Eszter lesz.
 
Mint Valter Tibor szövetségi kapitány a verseny előtt nyilatkozta, a május 23-ai kvalifikációs zárásig még hat verseny, köztük három világkupa-részvétel van betervezve, ahol további pontokat lehet gyűjteni a nemzet kvótájához. Férfiaknál az első 24, nőknél az első 18 ország szerez indulási jogot az olimpiára, a 2011-es és 12-es év átlagát tekintve. A március végi hivatalos tabella alapján a férfiak a 24., nők a 19. helyen álltak.
 
Maros Bike-kupa, eredmények, férfiak (pontszerzők):
1. Parti András (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team), ideje 1:33:06 (60 pont)
2. Marek Galinski (lengyel), 1:35:07, (40 pont)
3. Adrian Brzozka (lengyel), 1:36:12 (30 pont)
6. Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC), 1:40:04 (18 pont)
7. Juhász Zsolt (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team), 1:40:46 (16 pont)
9. Blazsó Márton (VKE Nelson-Specialized), 1:43:56 (12 pont)
10. Csielka Márk (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team), 1:44:25 (10 pont)
15. Bogár Gábor (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team, 1:49:40 (1 pont)
 
Eredmények, nők (pontszerzők):
1. Benkó Barbara (Focus MIG Team), ideje 1:39:19 (60 pont)
2. Marta Tereshchuk (ukrán), 1:45:09 (40 pont)
3. Dósa Eszter (Vitalitás SE), 1:45:41 (30 pont)
4. Módos Gabriella (Merida Maraton – CST), 1:56:32 (25 pont)
 
Eredmények, férfiak:
http://www.uci.ch/templates/BUILTIN-NOFRAMES/Template3/layout.asp?MenuId=MTUyMTM&LangId=1
 
Eredmények, nők:
http://www.uci.ch/templates/BUILTIN-NOFRAMES/Template3/layout.asp?MenuId=MTUyMTM&LangId=1
 
 
Video (Steve Studio):
http://vimeo.com/39958793?utm_source=internal&utm_medium=email&utm_content=cliptranscoded&utm_campaign=adminclip
 
 
2012. április 10-én
 
www.mmtbszsz.hu