A magyar kajak-kenusport diadalmenetét a krónikák az 1954-es, a franciaországi Maconban megrendezett világbajnokságtól számítják. Az ott szerzett hat aranyérem kétségkívül komoly ütőkártya, de a sorozat már két évvel korábban, a helsinki olimpián kezdődött. Sorrendben először Novák Gábor szerzett C-1 10 ezer méteren ezüstérmet, majd Parti János is a második helyen végzett C-1 ezer méteren.
Novák Gábor, az első ötkarikás kenus érem szerzője (1952, Helsinki, II. hely) – Fotó: JochaPress
A sportág első olimpiai érmét megszerző Novák Gábor már a 87. évében jár, Évtizedek óta Szentendrén lakik, az egyik fiával egy családi házban. Akit teljes visszavonultságában fogad, azt szívesen látja.
– Egy személyes sérelmet követően szinte máról holnapra felfüggesztettem minden kapcsolatomat a sporttal, de továbbra is az olimpiai családhoz tartozónak vallom magamat – hangsúlyozta a házigazda. – Ez a kapcsolat a decemberben szokásos, MOB nyugdíjas találkozókra korlátozódik. A régi barátok már vagy elmentek, vagy nincs sok mondanivalónk egymásnak. Vajda Vilivel például hatalmas haverok voltunk, mára megállunk egy „szevasz-szevasz”-nál…
– Annak idején villámkarriert futott be, hiszen még nem volt 18 éves, amikor második lett Helsinkiben.
– Józsefvárosi gyerek vagyok, 1948-ban költöztünk át Angyalföldre. A bátyám rendszeresen járt a Nemzeti Torna Egylet Szúnyog-szigeti csónakházába, ahova én vittem utána szatyorban az ebédnek valót. A Meder utcából ladikba ülve átjöttem az innenső oldalra, vizet kellett vinnem nekik. Ezután mehettem is haza.
– A ladik után hogyan következett a kenu?
– 1949-ben az NTE szakosztályát az Építők SC vette át, egyben leköltöztek az Elektromos alatti Duna-szakaszra, egy kis cserkésztelep helyére. Tizenöt évesen összetérdeltem a 17 éves Kerekes Ferivel. Két év után őt bevonultatták, utána döntően csak egyesben versenyeztem.
– Ez a „szólózás” jó döntésnek bizonyult.
– Még 1951-ben tartalékból előléptettek a magyar-csehszlovák-lengyel hármasviadalon, ahol C-1 tízezer méteren legyőztem az előző évben világbajnok csehszlovák Holeceket, ezren harmadik lettem, s ugyancsak bronzérmet vehettem át Vajda Józseffel párban a hosszabb táv eredményhirdetésekor. 1951 őszén már stabil tagja voltam a válogatott keretnek.
– Az olimpiáig hátralévő néhány hónapban hogyan készültek?
– Ma már nehezen hiszik el, pedig hat- és tizenkét ágyas hálóink voltak Tatán, ahol a szobák közepén lévő asztalon volt két tányérban a mi doppingunk: citromszeletek és cukor…
– A szinte gyerekfejjel megszerzett ezüstéremmel elégedett volt?
Parti János
– Rossz versenyzőtípus voltam. Edzéseken minden sokkal jobban ment, mint versenyen. Itthon egyébként ezren és tízezren is én voltam a bajnok, de a rövidebb távon Partit indították. Így is elégedett voltam és vagyok annak ellenére is, hogy 1956-ban megint Partit indították, én meg itthon maradtam.
– Csakazértisből még hét évig versenyzett.
– 1957 némi elégtételként 500, 1000 és 10000 méteren is bajnok lettem, a genti Eb-n pedig ezren győztem. 1963-ban egy vb-11. hely figyelmeztetett az idő múlására és azonnal vissza is vonultam. 1969-ig edzősködtem, tanítványaim közül Vaskuti Pisti vitte a legtöbbre.
Vaskuti István
– Visszavonulását követően mivel teltek az évei?
– 1969-ben hirtelen és végérvényesen hátat fordítottam a sportnak. Már 1952-ben géplakatos lettem, később programozókét dolgoztam, a Hungexpónál ért a nyugdíjazás.
– A nyáron már 87 éves lesz…
– Annak idején 79 kiló volt a versenysúlyom, később jóval száz fölé jutottam, az utóbbi években szerencsére kicsit leadtam. A helsinki ezüstért ötezer forintot kaptam, most viszont jól jön az olimpiai járadék. Jó életem van, mert nagyon jó a családom, köztem, a feleségem és a két fiam között igen jó az összhang. Ameddig lehetett utazgatni, utazgattunk és még most is vannak terveink, ha alábbhagy a vírusinvázió.
(mno/sport/Jocha Károly)
