Herbert: Alonsónak jót tenne a visszavonulás

F1

2016. április 2. szombat, 09:57

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Az egykori F1-es pilóta, Johnny Herbert szerint Fernando Alonso cselekedetein már látszik, hogy elérte karrierje csúcsát, és jobban tenné, ha megfontolná a visszavonulást.

A háromszoros F1-es futamgyőztes alaposan kiértékelte a kétszeres világbajnok spanyolt. Szerinte eljön az a pont egy versenyző életében, amikor már nem kell folytatni a karrierjét, és ennek jelei már 2005-ös és 2006-os világelsőn is megmutatkoznak.

„Alonsónak nem kellene visszajönnie. Az ok, amiért ezt mondom, az az, hogy Fernando a legjobb volt a sportban, de utoljára ez 2011-12-ben látszott, amikor a Ferrarinál versenyzett. Lehetett érezni, hogy ez valóban így volt, különösen az időmérős körein, akkoriban tényleg az élen járt” – kezdte az egykori F1-es brit pilóta a kétszeres világbajnok értékelését.

 Dppi_alonso_04.02.

„Tudom, hogy változnak a dolgok, ami az autókat és a teljesítményeket is illeti, de az utóbbi időben nem láttuk, hogy mindenki azt mondaná: a kétszeres világbajnok a legjobb. És az sem látszott, hogy dominálna a McLarennél, Jenson jobban teljesített. Lenyilatkozta, hogy nem lenne csalódott, ha kétszeres világbajnokként vonulna vissza, ezzel gyakorlatilag ténylegesen feladta a versenyzést” – mutatott rá Herbert arra, hogy Alonso már nem a régi.

„Nem szereti ezeket az autókat, ami egy újabb indok a visszavonulásra. Barcelonában balesete volt, nem ment versenyezni, ha egy pilóta bukik, attól még mindig rögtön vissza akar kerülni az autójába. Az ausztráliai esésénél sem láttuk ezt” – folytatta a brit a további indokokkal.

„Úgy látszik, elvesztette a motivációját és mindehhez, amit említettem, még hozzájárul a teljesítménye is, az pedig nem olyan, ami egy kétszeres világbajnoktól elvárható lenne. Nem látszik rajta a szenvedély, vagy hogy a határokon vezetne, amikor egy F1-es autóban ül. Ez egy másik rész, ami szintén hiányzik nála mostanában” – fogalmazott a háromszoros Formula-1-es futamgyőztes versenyző.

„Még mindig megvan a jó versenyzői gondolkodása és be tudja állítani az autóját, de már nincs meg a tempója. A hiba, amit Ausztráliában láttunk az ő hibája volt. Egy másik eset, ami eszembe jutott erről, az volt, amikor Michael Schumacher ütközött Jean-Eric Vergne-nyel Szingapúrban” – tett párhuzamot Alonso és Schumacher karrierjében az egykori ferraris pilóta.

„A dolgok, amiket mond, amik történnek vele a pályán, az időmérős tempója, a hibái mind azt mondatják velem, hogy itt az idő szögre akasztani a sisakot” – zárta gondolatait Herbert.

Forrás: www.formula.hu – RSS