Hercsik Vince számára nem alakult túl szerencsésen a hétvége Máriapócson

image Az idei országos gokart bajnokság sikeres első fordulója után, amelyen mindkét versenyt magabiztosan nyerte, a Hell Rcaing Team fiatal miskolci pilótája számára meglehetősen pechesen folytatódott az évad Máriapócson. Hercsik Vince gokartjának a lánca az elődöntő közepén leszakadt, a második futamban pedig hiába jött fel a hatodik helyről egészen a második pozícióig, egy tíz másodperces büntetés miatt végül a negyedik helyen végzett.

A hazai bajnokság második fordulóján, Máriapócson mind a három napon szeszélyes időjárás fogadta a versenyzőket. Hercsik Vince a tőle megszokott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtotta az edzések alkalmával, az időmérőn pedig a második leggyorsabbnak bizonyult. A Kálmán Motorsport versenyzője az elődöntőn elsőnek jött el a rajtnál, a nyolcadik körben azonban váratlan technikai probléma adódott, amelynek következtében feladni kényszerült a futamot: „A verseny közepe felé, egyszer csak leszakadt a láncom, így az első helyről kellett kiállnom a versenyből. A második futamon szerettem volna javítani az eredményen, és jól is indult a verseny, a hatodik helyről rajtoltam és egészen a második pozícióig sikerült feljönnöm, azonban a verseny végén kiderült, hogy a rajtnál hibáztam, és elhagytam a saját rajtfolyosómat, így utólag egy tíz másodperces büntetést kaptam. Összességében egy kicsit balszerencsés volt számomra ez a hétvége!” – mesélt a futamról Vince. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a tavalyi címvédőnek még bőven van ideje javítani, ráadásul az idény alatt a leggyengébb elődöntőt és döntőt dobni kell majd. Vince idei tervei között a magyar bajnoki cím és a Közép-Európa Zóna Trófea első helyének megszerzése áll, illetve a tavalyi, tapasztalatszerzésnek szánt külföldi szereplés után, idén szeretne az Európa-bajnokság első 15 versenyzője között végezni.

Vince legközelebb Wackersdorfban, az Eb-n ül majd ismét a volán mögé. Addig pedig nagyon várja, hogy a példaképének tartott Forma 1-es pilótát, Jenson Button-t élőben láthassa, hiszen a McLaren versenyzője hamarosan Budapestre látogat majd.

Forrás: Hell Rcaing Team