Hetvenezer forintba kerül egy doppingellenőrzés

kamuti_mintavetel.jpg

"Köszönjük az előadást, és kérjük, hogy ismételjék meg akár több alkalommal is az edzőtáborokban, hiszen a dopping ellenes eljárásokban a sportolók az első számú érdekeltek, nekik kell tisztában lenni minden előírással " – javasolta Pécsi Gábor, az öttusázók főtitkára, a MOB szerda délelőtti tájékoztatója során.

Ez egyben bizonyíték arra, hogy Tiszeker Ágnes fő-orvosasszony a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója valóban értékes, részletekre kiterjedő összefoglalót tartott ”Amit a doppingeljárásokról tudni kell” címmel.

Kamuti Jenő főtitkár rövid köszöntője után Molnár Zoltán a pekingi csapat vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelentősen csökkenő csapatlétszám következtében a NOB Charta előírásaihoz alkalmazkodva, kevesebb szakvezető utazhat ki az olimpiára. S az egészségügyi csoport is lényegesen kisebb létszámú lesz, mint a korábbi olimpiákon volt. Ezek után azt a korábbi gyakorlatot is felül kell vizsgálni, hogy minden doppingellenőrzésre rendelt sportolót az olimpia alatt orvos kísérjen a mintavételre. Ráadásul a vizsgálatok száma jelentősen emelkedik, 4500 ellenőrzést terveznek, azaz minden második olimpikon számíthat ellenőrzésre. A versenyzők kíséretét a sportágvezetőknek kell ellátni, akiknek pontosan, részletesen ismerni kell a szabályokat és előírásokat.
Molnár Zoltán az elnökség legutóbbi ülésének határozatát is idézte, miszerint amennyiben a versenyzőt az ellenőrök nem találják a holléti nyilvántartásban közölt tartózkodási helyén, akkor felkérés nélkül, huszonnégy órán belül ellenőrzésre kell jelentkeznie. Továbbá a TUE néven ismert terápiás engedélyeket az olimpia kezdetéig a MOB felülvizsgáltatja.

Tiszeker Ágnes, a MACS ügyvezetője a versenyzőknek üzenve együttműködést, fegyelmezettséget kért az olimpiára készülőktől. Arra bíztatott, hogy amennyiben a mintavétel során bármilyen panasz, vitás kérdés merül fel, azonnal értesítsék őt, és észrevételeiket írásban is rögzítsék.
Mindenek előtt néhány fontos előírást ismertetett.

– Az olimpia idején ellenőrzésre rendelt sportoló az értesítéstől számított egy órán belül köteles megjelenni a mintavétel helyén, s egy személy kísérheti el.

– Az ellenőrzésnek nincs időkorlátja. Tehát bármikor, akár közvetlenül a verseny előtt is ellenőrizhetik. Ugyanakkor a mintaadás időtartama határtalan, így az ellenőrök addig várnak ameddig az adott versenyző nem tud az analizáláshoz elegendő 75 ml mintával szolgálni. A vérvétellel kiegészített ellenőrzés során hasonló előírások érvényesek.  A MOB kérését figyelembe véve a testsúly fogyasztást igénylő sportágak versenyzőinek hazai ellenőrzésénél szakmai szempontokat igyekeznek figyelembe venni.

– A megkezdett mintavételt csak rendkívüli esetben az ellenőr írásban adott  engedélyével lehet félbehagyni. A félbehagyott mintavétel amennyiben a minta nem elegendő, az doppingvétségnek számít.

– A versenyzőnek több nyomtatványt, kijelölt lapot, ellenőrző űrlapot is alá kell írni. Nagy figyelemmel olvassák el mit írnak alá, mert az aláírt űrlapokon foglaltak vitás kérdésekben döntő bizonyítéknak számítanak. Az űrlapok kitöltésénél segítséget lehet kérni.

– Az olimpikonok arra is készüljenek, hogy a mintavétel előtt tájékoztatást kell adniuk milyen gyógyszereket szedtek, táplálék kiegészítőket fogyasztottak az előző két hét alatt. Erre nem árt, sőt hasznos előre felkészülni. A terápiás engedélyeket a sportolók vigyék magukkal.

A szép számmal megjelent sportágvezetőknek Tiszeker Ágnes a későbbiek során szemléltetve mutatta be a mintavételnél használt számozott poharakat, tégelyeket, a biztonsággal lezárható szállító dobozokat. A tégelyek s dobozok az egyszeri felnyitás után többé nem használhatók. Minden pohár, tégely, doboz számozott. A sportoló maga választhat közülük. Az ellenőr egyikhez sem nyúlhat hozzá. A minta számozva kerül a laboratóriumba, így nem azonosítható a sportoló személye.
                           
Az, hogy a vizsgálat kiterjed-e majd az olimpia idején az egyes hírek szerint széles körben használt növekedési hormonokra is, vagy sem, még nyitott kérdés. Döntés április közepén várható.
Szó esett még a hazai létesítmények siralmas állapotáról. A MACS a szövetségek egyesületek közreműködésével felmérést kezdett, hogy hol találni mintavételre alkalmas, az alapvető higiéniának megfelelő mintavételi helyiséget. A tervek szerint központi helyiséget alakítanak ki.
Záró akkordként hangzott el, Mérei Lászlónak az atléták tapasztalt szakvezetőjének kérése. Elmondta, hogy az atléták az athéni szomorú, a magyar sport számára szégyent hozó doppingesetek elkerülésének érdekében  fokozott küzdelmet indítottak a dopping ellen. Így például nem hitelesítenek országos csúcsot, sőt olimpiai szintet teljesítő eredményt sem, doppingellenőrző vizsgálat negatív eredménye nélkül. Az ellenőrzés költségei viszont aggasztóan magasak. A szövetség által februárban rendelt versenyeken elvégzett tizenöt ellenőrző vizsgálat számlájának végösszege közel egy millió forint, pontosan 997 ezer forint. Ezek szerint egy-egy vizsgálat hetvenezer forintba kerül. Így a szövetségnek a kapott támogatás döntő többségét a doppingellenőrzésre kell fordítani. A doppingellenőrző vizsgálatok költségeit jelenleg az állami  doppingellenes koordinációs tanács, a MOB és az egyes szakszövetségek fizetik. A szövetség által rendelt vizsgálatok költsége a jelenlegiek szerint a szövetséget terheli. Közös érdek azonban, hogy erre megnyugtató megoldást találjanak, s ennek érdekében elhangzott, hogy a kéréssel a koordinációs tanácshoz fordulnak.

A Magyar Olimpiai Bizottság és az Országos Sportegészségügyi Intézet, ”Amit a dopping ellenes eljárásokról tudni kell” címmel megjelent közös  kiadványát minden olimpiai kerettag, sportágvezető, edző, már megkapta.

www.mob.hu