Hivatalos: A Tottenham kirúgta a Szuperliga ellen tiltakozó Mourinhót

A Portóval és az Internazionaléval Bajnokok Ligája-győztes portugál tréner 2019 novemberében vette át az észak-londoni együttes irányítását. Kinevezésekor trófeákat ígért, de a tervekből nem lett semmi: a megelőző évek sikeres szezonjai után a Spurs tavaly csak hatodik lett a Premier League-ben, és most is csupán a hetedik helyen áll, azaz messze van a BL-indulás lehetőségétől.

José és stábja a klub kihívásokkal teli időszakában dolgozott velünk, és koronavírus-járvány idején is tanúbizonyságot tett profizmusáról, alkalmazkodóképességéről. Személyesen nagyon kedvelem őt, sajnálom, hogy a közös munka nem igazán működött, ezzel mindkettőnknek szembe kellett nézni – idézte Daniel Levy klubelnök szavait a közlemény.

A menesztés időzítése ezzel együtt kissé váratlan, a Tottenham ugyanis vasárnap döntőt játszik a Ligakupában a Manchester Cityvel.

Nemzetközi sajtóhírek szerint Mourinho vesztét az okozta, hogy hétfő délelőtt a szuperliga ellen tiltakozva nem tartott edzést csapatának.

Mourinho helyét ideiglenesen Ryan Mason veszi át, a további lépésekről a klub későbbre ígért tájékoztatást.

A jelenlegi idényben az Európa-ligában szerepelhetett a csapat, de ott a legjobb 16 között nagy meglepetésre kiesett a Dinamo Zagreb ellenében. (MTI/csakfoci.hu)

“A Szuperliga bűncselekmény, különösen undorodom az MU-tól és a Liverpooltól” – az eddigi legkeményebb vélemény egy legendás játékostól