Hivatalos: Massát szerződtette a Williams 2014-re

A Williams bejelentette, hogy a 2014-es évet Felipe Massával és Valtteri Bottasszal kezdi meg.

A Williams hivatalos közleményben jelentette be, hogy leszerződtette Felipe Massát a 2014-es szezonra, csapattársa pedig a csapatnál idén debütáló Valtteri Bottas lesz. A csapat egyúttal megköszönte Pastor Maldonadónak az elmúlt évek munkáját, különös tekintettel a Spanyol Nagydíjon elért győzelmet, s minden jót kívánt neki a jövőre nézve.

A csapat alapítója, Frank Williams is köszöntötte Massát a közleményben: „Boldogan jelentjük be 2014-es felállásunkat, és köszöntjük Felipét a Williams családjában. Különleges tehetség, egy igazi harcos a versenypályán. Rengeteg tapasztalatot hoz magával, egy új fejezet kezdődik a történetünkben. Valtteri pedig csapatunk értékes tagja, ahogy azt nagy örömünkre meg is mutatta Montrealban nehéz körülmények közt. Még sokat várhatunk tőle.”

Claire Williams, Sir Frank lány hangsúlyozta, a Williams célja, hogy visszatérjen az élcsapatok közé: „Nagy öröm számunkra, hogy bejelenthetjük a jövő évi felállásunkat, s ezt több más bejelentés fogja követni az elkövetkező hetekben. Felipe az évek során megmutatta tehetségét és sebességét, valamint azt, hogy mennyire tudja motiválni csapatát. Nagyon örülünk neki, hogy csatlakozni fog hozzánk. Valtteri egy izgalmas fiatal tehetség, aki megbízható munkát végzett első szezonjában, és nagyon várjuk, hogy olyan autót adhassunk neki, amilyet megérdemel, s amivel megmutathatja, milyen jó versenyző. A bejelentés fontos lépés számunkra a célunk felé, hogy visszajuttassuk a Williamst a mezőny élére, jól illeszkedik a terveinkbe, melyekkel biztosítani akarjuk a csapat megerősítését. Mindkét versenyzőnk többéves szerződéssel rendelkezik, akárcsak motorszállítónk, a Mercedes, a pénzügyi hátterünk pedig igen erős, így minden adott a Williams F1 Team jövőbeli sikereihez.”

Felipe Massa a csapat „brazil múltját” is kiemelte első williamses nyilatkozatában: „A Williams minden idők egyik legfontosabb és legsikeresebb Formula-1-es csapata. Gyermekkoromban mindig a Williamsről, a Ferrariról és a McLarenről álmodtam, így boldogan írtam alá szerződésem egy másik ikonikus istállóval a Ferrarinál töltött éveket követően. Azt is jó érzésekkel idézem fel, hogy több kiváló brazil pilóta is versenyzett a Williamsnél, így szoros kapcsolat alakult ki a brazil nemzet és a csapat közt.”

„A nagy szabályváltozások közepette remélhetőleg tapasztalatommal hozzá tudom segíteni a csapatot, hogy túllendüljön ezen a nehéz időszakon. Mióta autóversenyzéssel foglalkozom, egyszer sem láttam egy év alatt ennyi új szabályt. Teljes mértékben készen állok arra, hogy együtt dolgozzak Grove-ban mindenkivel, hogy biztosítsuk azt, hogy megtaláltuk a helyes irányt. Motiváltan várom a munka kezdetét, mely egy izgalmas új kihívást jelent számomra.”

A cikk olvasása a formula.hu weboldalon.

Share: