HIVATALOS: Pellegri már nem tagja a Milan keretének

A Milan csütörtökön a hivatalos honlapján számolt be Pietro Pellegri távozásáról.

Ahogy az elmúlt napokban már biztossá vált, Pellegri a vártnál hamarabb visszatér a Monaco együtteséhez. Az olasz csatár tavaly nyáron kölcsönben csatlakozott a Rossonerihez egy 6+1 millió eurós vásárlási opcióval, azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket és a klub úgy döntött, hogy nem tart rá igényt a továbbiakban.

“Az AC Milan bejelenti, hogy megegyezett a Monaco együttesével Pietro Pellegri kölcsönszerződésének korai felbontásáról.”

A klub köszönetet mondott Pellegrinek az elkötelezettségéért és sok sikert kívánt neki a jövőbeli pályafutásához. A 20 éves futballista a szezon első felében 6 meccsen játszott és összesen mindössze 127 percet töltött a pályán. Pellegri többször is kényszerpihenőn volt és sérülés miatt összesen 9 bajnokin nem állt Stefano Pioli rendelkezésére.

Ugyanakkor Pellegri tavasszal is marad Olaszországban, ugyanis a Torino a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon végéig vételi opcióval kölcsönvette a Monacótól.

Andrea Conti után Pellegri a második távozó a Milanban a téli átigazolási időszakban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.