Hóautózásra készülnek Lencséék

Hóautózásra készülnek Lencséék

Maxx Race Team – Dobsina Zima Rallye, Szlovákia

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Január utolsó napján nyitotta meg idei rallyszereplését Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás. A Maxx Race Team párosa nem pihent sokat a Covasna Winter Rallye után, hiszen február 7-én már újra rajthoz állnak – ráadásul újra havas körülmények között -, a Kiss Viktor-féle Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel. Lencséék most is a határainkon kívül, ezúttal Szlovákiában, a Dobsina Zima Rallyen vendégszerepelnek.

 

Lencse Zoltán: A Covasna Winter Rallyen szerzett élményeken felbuzdulva úgy döntöttünk, szeretnénk még egy kicsit hóautózni, amíg az időjárás is a kegyeibe fogad bennünket. A román versenyen használt, nagyszöges Pirelli abroncsok még mindig kitűnő állapotban vannak, ezért a szlovák, Dobsina Zima Rallyera is beneveztünk velük.

Habár jelenleg csak az ország déli felén havazik erőteljesen, értesüléseink szerint kint a helyszínen 30 centiméteres hótakaró uralja a pályákat. Dobsina amúgy is egy síparadicsom, így van ott hó gazdagon. Egy rallysprint futamnak illik be ez a hétvégi derbi, hiszen mindössze 31 kilométert kell majd autózni, azt viszont 4 különböző szakaszon. Péntek este utazunk ki, szombaton pedig csak a versenyzés szerepel a programunkban.

Covasnaról gyűjtöttünk már be jó néhány információt, mire is számíthatunk havas körülmények között, de úgy gondolom, most is nagy hasznunkra válik majd az itteni szereplés, rengeteget tanulhatunk belőle, amit a későbbiekben kamatoztathatunk is. Eredmény tekintetében most sincsenek azonban nagy elvárásaink magunkkal szemben, egyszerűen csak felszabadultan szeretnék hóautózni. De azért bízunk benne, hogy így sem kell majd szégyenkeznünk a részeredmények miatt.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autoszerviz Kft.; Esély Iskolai Szövetkezet; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld elet Szociális Szövetkezet;

Út-Garantor Kft.; Flotta Business Car Kft.; Börcsök Trafik Bt.; Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány (rogers-iskola.hu; www.szefi.hu/gimnazium); Perla Moda Kft. (Magenta-Aréna); JK Kft. (Sztár Motel Balassagyarmat); Tried Logistic Kft.; Express Log Trans Kft.; Dr. Ember Alex; Villforgó Bt.; Revita-Group Kft.; Truszka Kft., Hartmann epítész Kft., Dolce Dream Kft., Gold Stone Trans Kft., Bartron 07 Kft., HidroProfil Kft., Bakony Techn 95, Diagonál epker Kft., Dm Ker Kft.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: sajto.maxxraceteam@gmail.com; web: www.maxxraceteam.hu

Az eredeti cikkhez kattintson ide!