Hódmezővásárhelyen rendezték a BMX Racing OB-t

10 év után július 6-7-én ismét Hódmezővásárhely adott otthont a BMX Racing hazai országos bajnokságának. Az újonnan épült, nemzetközi szintű pályát már a pénteki szabadedzésen kipróbálhatták a versenyzők, szabad, ill. rajtgépes edzés keretében.  

Bár korábban már néhányan tesztelték, de a versenyhétvégére felkészített színvonalas pálya és a kialakított környezete mindenki számára az újdonság erejével hatott.  Már maga a látvány is egy olyan hangulatot teremtett, ami lendületet, adott mindenki számára, hiszen minden pálya más… új pálya, új kihívás! A versenyhétvégén U7 korcsoporttól kezdődően Cruiser 30+ -ig, 14 kategóriában álltak rajthoz.

A szombat délután kezdődő versenyre már szépen felkúszott a hőmérő higanyszála és a perzselő hőség extra kihívás elé állította a versenyzőket. Próbáltunk sátrakkal a versenyzőknek, nézőknek árnyékot biztosítani, a besorolónál, a rajtdombon és a nézőtéren, mindemellett frissítőket biztosítottunk a versenyzők számára.

A selejtezőkben izgalmas futamokat láthattunk, ahol kiélezett küzdelmek folytak a pozíciókért. A legkisebb versenyzők is ügyesen és bátran vették az akadályokat. Más pályáktól eltérően az látszott, hogy itt nem a rajt/cél győzelem lesz a domináns.  A három kanyar, illetve a lendületes, technikás egyenesek okoztak, olykor-olykor meglepetéseket.

Vasárnap reggel már mindenki rutinosabban ment a pályára. Az OB-n érződött, hogy mindenki sokkal magabiztosabban és jobban odatette magát a bajnoki címért. Hiszen mégis csak ez az év legfontosabb magyarországi BMX Racing versenye.

Ezen a napon két hódmezővásárhelyi születésű BMX Racing Legendát is üdvözölhettünk a pályán, aki tiszteletkörüket tették:

  • Hódi Anikó a 2008-as Pekingi Olimpián BMX-ben képviselte hazánkat.
  • Bujáki Bence többszörös magyar bajnok, számos nemzetközi verseny győztese.

Szombathoz képest a vasárnapi végeredmények teljesen mást hoztak és pont ez tette izgalmassá a hétvégét. A pálya felavatásra került és úgy gondolom hozta azt az elvárást, ami egy verseny lebonyolításához szükséges volt. A kétnapos rendezvény ideje alatt a hangosítás, az önkéntesek folyamatos helyállásának köszönhetően és a sok pozitív visszajelzés alapján egy sikeresnek mondható hétvégét tudhatunk magunk mögött.

EREDMÉNYEK

2024vas07júlEgész napBMX Racing Országos BajnokságHódmezővásárhely – AKE BMX CentrumSzakágBMX RacingKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

Magyar Kerékpáros Szövetség